Összefogás
Bethlen Gábor-út kialakításához kér segítséget az erdélyi Hunyad és Fehér megye magyarsága
A térség történelméhez szorosan kötődő szellemi örökség erdélyi és össznemzeti szimbólumnak tekinthető.
2016.01.12 01:34MTIBethlen Gábor-út kialakításához kéri a magyar kormány, az Országgyűlés, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a szövetség által létrehozott Communitas Alapítvány segítségét az erdélyi Hunyad és Fehér megye szórványmagyarsága - közölte vasárnapi hírlevelében az RMDSZ.
A Bethlen Gábor-út projektjét a Hunyad megyei magyar szervezeteket és egyházakat tömörítő Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia szombati, dévai tanácskozásán mutatta be Gudor Botond, a nagyenyedi református egyházmegye és Zsargó János, a hunyadi református egyházmegye esperese. Mint elmondták, a térség történelméhez szorosan kötődő Bethlen Gábor szellemi öröksége erdélyi és össznemzeti szimbólumnak tekinthető. Úgy vélték, hogy Erdély egykori fejedelmének a neve összefonódott a magyar szórványközösségek fennmaradásért vívott küzdelmével. Erre utal az a tény is, hogy tavaly a magyar Országgyűlés a magyar szórvány napjává nyilvánította november 15-ét, a fejedelem születésnapját.
Gudor Botond az MTI-nek elmondta, a projekt turisták által végigjárható úttá fűzi össze azokat a településeket, amelyek Bethlen Gáborhoz kötődnek, de emellett a műemlékvédelmi értékmentő elképzeléseket is közös rendszerbe kapcsolhatná. Egyelőre Hunyad megyében Marosillye (Ilia), Déva és Vajdahunyad, Fehér megyében pedig Gyulafehérvár és Nagyenyed szerepel a programban, de más településeket is szeretnének bevonni. Amint az esperes hozzátette, Marosillye a fejedelem születési helyeként, Déva a fejedelem által épített Magna Curia által, Vajdahunyad a vár Bethlen-szárnya által, Gyulafehérvár a fejedelem temetkezési helyeként, Nagyenyed pedig a fejedelem szellemiségének az ápolójaként kapcsolódhat be a programba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06