Gyász

Elhunyt Kurucz Gyula író

A Magyar Írószövetség tájékoztatása szerint életének 72. évében elhunyt Kurucz Gyula író, műfordító.

2015.12.23 15:52MTI
MTI Fotó: Földi Imre

Kurucz Gyula 1944. május 21-én született Nyíregyházán, december 17-én halt meg. A debreceni egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon diplomázott 1968-ban, ám tanársegédi állását politikai okok miatt nem kapta meg. Ezután Budapesten dolgozott mint nyelvtanár, dramaturg, nevelőtanár, tolmács, fordító. 1980-90 között a Bücher aus Ungarn című folyóirat főszerkesztője volt, 1991-95-ben a berlini Magyar Kultúra Háza, majd a Magyar Ház igazgatója, 1996 és 2000 között a Magyarok Világszövetsége anyaországi régiójának elnöke, 2001-2005-ben a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt.

Budapest, 2001. 03. 13. A Magyarok Világszövetsége elnökségében tevékenységüket önként felfüggesztő társainak nevében Fekete Gyula író sajtótájékoztatón ismertette álláspontját a világszövetségben az elmúlt évben kialakult helyzetről. A képen balról: Pálfy G. István , Fekete Gyula és Kurucz Gyula. MTI Fotó: Földi Imre

A Magyar Írószövetség 1971-ben, első regénye megjelenése után vette fel, tagja volt a Magyar P.E.N.-nek, 1987-ben az MDF lakiteleki alapítói közé tartozott.

Esszéket, kritikákat, tévé- és rádiójátékokat írt, regényei közül a Kicsi nagyvilág és a Lukács evangéliuma emelkedik ki. A 2009-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg Tükörben a halál, a következő évben Akkor is, ha fáj című regénye, majd 2011-ben a Léggömbhuszárok látott napvilágot.

Nemzetközi kulturális diplomáciai és irodalmi tevékenységéért 1999-ben megkapta a Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.