Programajánló
Magyarországon kezdi európai turnéját a kubai Habana Social Club
A több mint fél évszázados múlttal rendelkező Habana Social Club a Buena Vista Social Club visszavonulása óta Kuba első számú zenekarának számít.
2015.10.28 04:30MTIKuba határain kívül Magyarországon lép először színpadra a Habana Social Club, amely egy jövő héten induló turnéval mutatkozik be a magyar közönségnek - mondta el Molnár Máté, a Concert Europe művészeti vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.
A több mint fél évszázados múlttal rendelkező Habana Social Club a Buena Vista Social Club visszavonulása óta Kuba első számú zenekarának számít - fejtette ki Molnár Máté.
A zenekar komoly múltra tekint vissza, de annak ellenére hogy 50 éve ott állnak a színpadon, a zenekar folyamatosan megújul, a tagok cserélődnek, az együttes táncosokkal bővül és egyre komplexebbé válik - hangsúlyozta.
A zenekar jelenleg 11 főből áll: egy férfi és egy női énekes, 4-5 rézfúvós, dobos, vonósok és a táncosok alkotják.
"Ez lesz az első alkalom, hogy a zenekar elhagyhatja Kubát, a tagok most fognak először világot látni. Bár hazájukban ők a legnépszerűbbek, bízom benne, hogy az európai közönség körében is hatalmas népszerűségre tesznek majd szert" - fejtette ki Molnár Máté.
A magyarországi turnén a zenekar fellép Szegedtől kezdve Békéscsabán, Zalaegerszegen, Sopronon, Szombathelyen és Nagykanizsán át Budapestig, majd Ausztria és Szlovákia felé veszik az irányt.
A turné Szegeden november 3-án indul, Budapesten november 6-án és 7-én a MOM Kulturális Központban találkozhat velük a közönség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 20:00 Netanjahu: a hágai elfogatóparancs egész Izrael ellen irányul
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06