Adomány
Jótékonysági koncertet szervez Kárpátalja javára Szentendre
A Söndörgő együttes közreműködésével a beregszász-bulcsúi református egyházközséget támogató koncertet október 25-én tartják a szentendrei könyvtár színháztermében.
2015.10.18 21:30MTIA kezdeményező Petricskó Zoltán alpolgármester az MTI-ek elmondta, hogy mint Kárpátaljáról származó ember, és mint az önkormányzati testület tagja is fontosnak tartotta, hogy segítsék az ottani, nagyon nehéz körülmények között élő magyarokat. Hozzátette, a település a kormány felhívására már korábban bekapcsolódott abba a programba, amelyben városok nyújtanak segítséget egy-egy kisebb kárpátaljai magyar közösségnek.
Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a 24 ezer lakosú Beregszász fele magyar ajkú, és a koncertből befolyó összeggel a városhoz csatolt Bulcsút kívánják támogatni, amelynek református közössége sokat tesz a hit ápolásáért, az identitás, a hagyományok megőrzéséért.
"Amikor a helyi presbitérium segítségért fordult a városhoz, örömmel láttunk neki a feladatnak Gyürk Dorottya kulturális alpolgármesterrel, és egy jótékonysági koncert mellett döntöttünk" - mondta Petricskó Zoltán.
A Szentendréhez ezer szállal kötődő, ma már a világban is jól ismert Söndörgő együttest felkeresve Eredics Áron, a zenekar vezetője azonnal igent mondott a felkérésre - emlékezett vissza az alpolgármester.
Petricskó Zoltán kiemelte, a koncert nemcsak karitatív szempontból fontos, de az együttes számára is jelentős esemény, mert lemezbemutató koncert. Október jelenik meg ugyanis új albumuk, amely az együttes 20., jubileumi évének "koronája", és az elmúlt 5-6 év koncertfelvételeiből válogat, számos kuriózumot felvonultatva.
A szentendrei koncert különlegessége még, hogy meghívták az október 21-én Budapesten megrendezendő World Music Expo külföldi vendégeit is, barátokat, zenészeket, zenei szakembereket, szervezőket Kanadából, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Angliából. "A délszláv zenét játszó együttes számára ugyanis fontos volt az is, hogy vendégeik megismerjék városunkat, azt a vidéket, melynek népzenei hagyományait ápolják" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06