72 település lovasai versenyeznek
Megkezdődött a 8. Nemzeti Vágta
A versenyző 72 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával ünnepélyesen megnyitották szombat délelőtt a 8. Nemzeti Vágtát a fővárosi Hősök terén kialakított speciális versenypályán.
2015.09.19 14:01MTI"Ameddig az emberi emlékezet vissza tud tekinteni a múltba, őseinket mindig lóháton mutatja be a történelem. Honfoglaló Árpád harcosaitól és a kalandozó magyaroktól kezdve középkori nehézlovasainkon át a huszárokig lóháton szolgáló katonáink mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Mesterségbeli tudásnak és az elkötelezettségnek, bajtársiasságnak és bátorságnak, a hazaszeretetnek olyan példáját adták, amire nekünk is figyelnünk kell" - hívta fel a figyelmet a magyar mint lovas nemzet történelmi hagyományaira ünnepi beszédében Kun Szabó István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Kun Szabó István és a verseny szervezőinek képviselői koszorút, a résztvevő települések polgármesterei pedig az emlékezés virágait helyezték el a Hősök emlékkövénél.
A vágtát, mint minden évben, idén is a hadtörténelem egy kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: 2015-ben Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárja előtt tiszteleg a rendezvény.
Rostás Pál a napóleoni háborúban 1813-ban az észak-itáliai hadszíntéren küzdött. Bajtársai mind megsebesültek és visszavonultak, a vitéz közhuszár ezt biztosítva egyedül küzdött a többszörös túlerővel szemben, majd harminc sebből vérezve hunyt el a csatatéren. A huszár és katonai erények közül a legmagasztosabb, a bajtársak életéért való önkéntes áldozat példáját állítja elénk - fejtette ki Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya.
A beszédeket követően a versengésben résztvevő 72 település lovasai vonultak fel, hogy megtegyék a megmérettetés tisztaságát szavatoló ünnepélyes fogadalmukat. Ezzel hivatalosan kezdetét vette a 8. Nemzeti Vágta.
Ezt követően nagyszabású történelmi gálaműsor keretében - a jó időnek köszönhetően nagyszámú közönség előtt - vonultak fel a Szentlászlóvölgyi Lovas Hagyományőrző Egyesület lovasai, salföldi kopjások, bugaci csikósok, pusztai ötösök, majd huszárok tartottak bemutatót.
A versenyprogram a kishuszárvágta és a Nemzeti Vágta előfutamaival folytatódik. A nap során rendezik meg a fogatvágta előfutamait és a jótékonysági sztárfutamot is. A programot kocsitoló verseny, agárfutam, lovas dámák bemutatója színesíti.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy úton ezúttal is Vágta Korzón ismerkedhetnek meg a látogatók a résztvevő településekkel, az Országkonyha pedig a tradicionális magyar konyha ízei mellett különleges étel- és italkínálattal is várja a vendégeket az 56-osok terén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06