Július 21-től

Hat estén át tartó régizene koncertsorozat Veszprémben

Hat estén át tartó régizene koncertsorozatot rendeznek július 21. és augusztus 1-je között a veszprémi jezsuita templomban.

2015.07.14 04:30MTI

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta: az érdeklődők a koncerteken egyfajta időutazáson vehetnek részt a történelmi helyszín és az annak hangulatához remekül illeszkedő muzsika segítségével.

A harmadik alkalommal megszervezett sorozat idei rendhagyó rendezvényeként Lant-napot is tartanak - tette hozzá. A július 25-i eseményen a látogatók rövidebb koncertek, hangszerbemutatók és hangszerkiállítás, valamint egy kurzus segítségével ismerkedhetnek meg különböző korok lantjaival.

A veszprémi zenetanárok kezdeményezésére indult koncertsorozaton fellép a barokk ünnepi zenéket korhű hangszereken megszólaltató Sonatores Pannoniae fúvósegyüttes, a Recercare Régizenei Műhely, az Orlandone kamarakórus, Kallai Nóra gamba- és Csalog Benedek fuvolaművész is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.