Hagyomány
Gyergyószárhegy lovasa nyerte az idei Székely Vágtát
A Gyergyószárhegyet képviselő Fazakas Géza Gamma nevű lovával nyerte vasárnap az ötödik alkalommal megrendezett Székely Vágtát a Maksa községhez tartozó Óriáspince-tetőn.
2015.07.12 17:53MTIRajta kívül az idén második helyezett tavalyi győztes, a lemhényi (Kovászna megye) Zsigmond János és Timpex Amata nevű lova, valamint a harmadik helyezett gyergyószentmiklósi László Pál és Darius nevű lova is rajthoz állhat a budapesti Nemzeti Vágtán, amelyet idén szeptember 18-20. között rendeznek Budapesten, a Hősök terén. A székelyföldi előfutamot - a Székely Vágtát - szervező Sepsiszentgyörgy úgynevezett szabad kártyával küldheti ki lovát és lovasát a Nemzeti Vágtára.
"Székely Vágta több mint lovasverseny. Igazi ünnep, lélekemelő együttlét" - mondta a döntő futam előtt Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya.
A szervezők idén is megrendezték a Góbé Futamnak elnevezett versenyt a nem igazolt eredetű lovak és lovasaik számára. A Nemzeti Vágta szabályzata szerint ugyanis angol telivérrel nem lehet benevezni a versenyre. Az pedig, hogy egy ló nem angol telivér, csak az eredetére vonatkozó iratokkal igazolható. A Góbé futamot idén Bálint András, Csíklázárfalva versenyzője nyerte Szellő nevű lovával.
Szombaton immár harmadik alkalommal egyes-, kettes- és négyesfogatok számára rendeztek fogathajtó versenyt a háromszéki Óriáspince-tetőn, amelyen idén is a tavalyi győztes, az újtusnádi Szőcs Lehel bizonyult a legjobbnak.
A kétnapos székelyföldi lovas ünnepen hagyományőrző huszártoborzót, kardos táncot, 19. századi lovas harcászati bemutatót tekinthetett meg a Székely Vágta közönsége. Szombat este a rendezvény keretében mutatták be a Mátyás, az igazságos című rockoperát a Magyar Nemzeti Lovas Színház, a Háromszék Táncegyüttes és helyi lovasok közreműködésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06