Programajánló
Jön a Sea Dance Fesztivál!
Az Adriai-tenger partján, július 16. és 18. között a montenegrói Budvába várják a zenekedvelő közönséget az EXIT "kistestvéreként" számon tartott Sea Dance Fesztiválra.
2015.07.13 04:25MTITöbb mint ezer előadóval várta csütörtöktől a látogatókat Délkelet-Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja, az újvidéki EXIT.
A péterváradi erődben július 9. és 12. között 30 helyszínen várták a vendégeket. A szervezők már az elején sejtették, hogy idén már rekordot fognak dönteni, voltak ugyanis olyan napok, amelyekre szinte minden jegy előre elkelt.
Dusan Kovacevic, az EXIT főszervezője néhány napja elmondta: a 15 éves rendezvény Újvidék után az Adriai-tenger partján folytatódik, július 16. és 18. között ugyanis a montenegrói Budvába várják a zenekedvelő közönséget az EXIT "kistestvéreként" számon tartott Sea Dance Fesztiválra. Hozzátette, a jegyrendelések alapján tudható, hogy több mint 60 országból érkeznek látogatók az idén.
A fesztiválon fellép a Motörhead, a The Prodigy, Manu Chao, a Faithless, Emelie Sandé és John Newman is.
Az EXIT Fesztivál 2013-ban elnyerte a legjobb európai nagyfesztiválnak járó díjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06