Programajánló
Húsz helyszínen 70 produkció szerepel a Dubrovniki Nyári Játékok programján
Színházi és más jellegű bemutatókat július 20-ától tartanak.
2015.07.13 05:26MTIAugusztus végéig húsz helyszínen, kétezer művésszel, negyvenhét napon keresztül hetven produkciót - köztük zeneit, színházit, balettet, operát és néptáncot - láthat a nagyközönség a pénteken kezdődő 66. Dubrovniki Nyári Játékokon - közölte a Jutarnji List horvát napilap szerdán.
A játékok komolyzenei koncertekkel kezdődnek a Szlovén Szimfonikusok előadásában, zágrábi és szlovén vendégszólisták közreműködésével. Színházi és más jellegű bemutatókat július 20-ától tartanak. A rendezvény drámai részét Michel Houellebecq francia író Elemi részecskék című regényének színpadi adaptációjával nyitják meg, amelyet időközben majdnem letiltottak a programról az író iszlámellenesnek tartott nézetei miatt, ugyanis a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség (SOA) kockázatosnak ítélte meg a mű előadását. A színdarab végül visszakerült a műsorba, de megosztotta közvéleményt, valamint sikerült magáról a nagyszabású rendezvényről is többször elterelni a figyelmet. A hivatalos sajtótájékoztató napján, kedden feltörték a fesztivál honlapját, és olyan üzenetek jelentek meg angolul rajta, hogy meg kell állítani a szíriai, iraki és líbiai háborúk finanszírozását, továbbá a hackerek szabadságot követeltek Palesztinának, és a Hamászt is dicsőítették. Emiatt az előadások rendőri felügyelet mellett zajlanak majd.
A fent említett darabon kívül más világhírű íróktól is láthat előadásokat a közönség, úgy mint Pascal Brucknertől vagy William Shakespeare-től.
A zenei alkotásokból kiemelkedik Gregory Porter Grammy-díjas dzsesszénekes vagy az ugyancsak New Yorkból érkező Thana Alexa dzsesszénekesnő.
A rendezvényt kísérő programok között könyvbemutatók, filmvetítések és kiállítások is szerepelnek.
Az eseménysorozatot a horvát közszolgálati televízió és rádió (HRT) filharmonikusai zárják Kocsis Zoltán karmester vezetésével, Monika Cerovcec szoprán közreműködésével a dubrovniki Szent Balázs-templom előtti téren.
A Dubrovniki Nyári Játékok a legrégebbi és legtekintélyesebb horvátországi fesztivál, amelyet 1956 óta rendeznek meg. Idén több mint 60 ezer látogatót várnak az eseményre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06