Hangverseny
Liszt, Európa vándora - a Honvéd Férfikar a Vigadóban
A Magyar Művészeti Akadémia székházaként működő Pesti Vigadó idén ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját, amelyre a köztestület "150 éves a Vigadó" programsorozatával készül.
2015.02.09 02:30ma.huA sorozat keretében február 17-én, 19.30 órától a Honvéd Férfikar különleges Liszt hangversennyel készül.
A hangversenyen elhangzik többek között Liszt Ferenc egyik unikumnak számító műve, A négy elem (Les Quatre Éléments), amelyet a Honvéd Férfikar mutatott be először a világon 1996-ban. A mű a későbbi Les Prèludes előzménye. Liszt zenekarra szánta a kompozíciót, de a hangszerelést már nem készítette el. Ennek köszönhetően virtuóz zongorajátékot igényel a mű, melyet Bizják Dóra zongoraművész előadásában hallhatunk. A koncerten hallható további művek: A munka himnusza/Arbeiter chor, A kovács/Le forgeron, A művészekhez/An die Künstler – Liszt Ferenc olyan férfikarra írott világi művei, melyek nehézségüknél fogva nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem szólalnak meg a világ koncerttermeiben. Nem csak a kórus, de az énekes szólisták szempontjából is komoly kihívást jelent a darabok előadása.
A Honvéd Férfikar magas művészi nívójának bizonyítékaként az esten a szólisták is a kórus művészei lesznek: Bodó Levente, Dékán Jenő, Hajdu András, Tóth Péter.
Közreműködnek: Bizják Dóra és Nagy László Adrián zongoraművészek
Vezényel: Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy, karigazgató
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06