Afganisztán, ahol békés névtelenségben éltek...

Megrázó női sorsok egy embertelen világban

Két nő, aki bár különböző családi környezetből érkezett, mégis ugyanarra a sorsra jut. Khaled Hosseini Ezeregy tündöklő nap című regénye alapjában Marjam és Liela története, mégis sokkal többről szól, mint emberi sorsokról. Egy elfeledett országról, Afganisztánról.

2008.09.13 18:25ZONA
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Több mint egy hónapja ígértem, hogy a Papírsárkányok (a zóna erről szóló írását elolvashatja itt) után elolvasom Khaled Hosseini másik könyvét is, az Ezeregy tündöklő napot. Nos, az az igazság, hogy már azon a héten elolvastam, amikor ezt megígértem, csak vártam, hogy ülepedjen bennem a regény. A Papírsárkányok olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy óhatatlanul abba a hibába estem, hogy Marjam és Leila történetében is Haszant és Amirt kerestem.

A két fiút, aki amúgy olyan hitelesen alakít a filmben a két gyerekszínész, hogy aki a filmet látja előbb, és csak utólag olvassa az alapjául szolgáló regényt, az alighanem olyannak látja Haszant és Amirt, ahogyan a vászonról mosolyognak ránk. Pedig össze sem lehet hasonlítani a két regényt. Vannak ugyan közös pontjaik, hiszen mind a négyen (Haszan és Amir a Papírsárkányokból és Marjam és Leila az Ezeregy tündöklő napból) Afganisztán múlt századának utolsó évtizedeinek a foglyai és áldozatai. Mindannyian egy embertelen világban próbálják túlélni a mindennapokat - egyikőjük kivételével: Amir az Amerikai Egyesült Államokba menekül.

Ám a többiek otthon maradnak. A túlélési esélyük minimális. És most nem feltétlenül a halálra gondolok, hiszen az ember számtalan módon megsemmisülhet anélkül, hogy meghalna. Elég megfosztani mindattól, amitől ember lehet: az érzelmeitől, a szabadságától, a döntéseitől, a gondolataitól, a cselekvéseitől. Minderről ráadásul nem is kell önként lemondania, hiszen olykor elegendő az is, ha beleszületik egy merev vallási rendszerbe, vagy elegendő, ha elvesznek tőle mindent, lelket, becsületet, és esélyt sem adnak arra, hogy kiteljesedjen benne az ember; hogy megmutathassa, mivé lehetett volna.

Nem tudom, hogy tudatos írói szándék volt-e, de az Ezeregy tündöklő nap éppen arról az időszakról szól, amely a Papírsárkányokból – Amir távozása miatt – kimaradt. Ha mégis párba állítanánk a két regényt, ez volna a legfőbb érv. Egymás nélkül is bemutatják Afganisztán hétköznapjait, a szovjet megszállás utáni időket, a polgárháborút, a tálibok rémuralmát azonban, kétségtelen, az Ezeregy tündöklő napból ismerjük meg közvetlenül.

De mitől lett olyan a világ, amelyben – ahogyan Leila, az Ezeregy tündöklő nap egyik főhőse látja – „minden afgán történetet megbélyegez a halál, a veszteség és az elképzelhetetlen gyász. És mégis, (…) az emberek megtalálják a túléléshez, a továbblépéshez vezető utat.” Pedig Kabul, Afganisztán fővárosa virágzó kultúra központja volt. Hosseini többször is utal erre könyveiben.

Egyik interjújában (Newsline, 2003), a Papírsárkányok tengerentúli sikere után beszélt is erről: „Pezsgő kulturális életet élt a város. Költők, zenészek és írók városa volt Kabul, nyitott volt a nyugati kultúra előtt is, befogadta művészetét, irodalmát. Amikor jóval a kommunista puccs és a szovjet megszállás előtt elhagytuk Kabult, 1976-ban, azt hittük: hamarosan visszatérünk.” További részletek a Zónában!

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.