Vasúti terepasztal
Éjszakai fényekkel, gőzmozdony show-val bővül a Miniversum kínálata
Éjszakai kivilágítással, gőzmozdony show-val, illetve kisiskolásoknak szóló tematikus ismeretterjesztő előadásokkal bővült a budapesti Miniversum vasúti terepasztal kínálata.
2014.11.04 17:52MTIA terepasztalt idén májusban adták át, azóta több mint ötvenezer látogatót fogadott és mérete alapján a legnagyobbak közé tartozik a világon: 14 települést építettek meg három, összesen háromszáz négyzetméteres terepasztalon, a vágányhálózat 1,3 kilométer hosszú, és egyszerre 90-100 szerelvény közlekedik a síneken.
Kocsis Attila, a Miniversum vezetője elmondta: 150 vasúti kocsit, illetve az utcákat fényforrásokkal szerelték fel, így most már éjszakai körülményeket is tudnak biztosítani: a több száz épülethez, utcai lámpákhoz, vasúti kocsikhoz több mint tízezer LED-et és izzót használtak fel.
Szintén újdonság a terepasztalon a gőzmozdony show, amelyben négy, füstölő és hangot kiadó mozdony vesz részt egy vontatási telepen. Szeptember óta a Miniversumban kisiskolásknak ismeretterjesztő előadásokat is tartanak.
Kocsis Attila ezzel kapcsolatban elmondta, hogy energia-gazdálkodás, domborzat, növényzet, közlekedés és a településszerkezet témakörben tartanak előadásokat, amelyeket az iskolai tananyagra építettek. Az előadásokhoz a terepasztalt használják bemutató eszközként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06