Nyelvében él a nemzet
Öt város csatlakozik a magyar nyelv napjának központi ünnepléséhez
A magyar nyelv napján, november 13-án közös versmondásra, vetélkedőkre, kulturális programokra készülnek a főváros mellett öt magyar városban.
2014.11.05 00:30MTI
Fotó: Facebook/Anyanyelvápolók Szövetsége
A magyar nyelv napja vidéki rendezvényeinek koordinátora, Cserép László elmondta, hogy az idei esztendőben Balatonfüred, Debrecen, Gyula, Kecskemét és Nagyszalonta városa csatlakozik a kezdeményezéshez.
Hozzátette: az Anyanyelvápolók Szövetsége és a csatlakozó városok olyan programokkal készülnek erre a napra, amelyek a nyelv magyarságot összetartó erejét tükrözik.
A program koordinátora kiemelte, november 13-án, a résztvevő városok mindegyikében egy időpontban, délelőtt háromnegyed tizenkettőkor Petőfi Sándor Jó költőnek tartanak című versét szavalja több száz diák, majd élő körkapcsolásban bejelentkeznek a városok a magyar nyelv napja központi rendezvényén, amelynek helyszíne a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum.
Balatonfüred, Kecskemét, Debrecen város közös irodalmi pályázatot írt ki középiskolások számára Gyógyvizek és fürdők a huszadik század eleji vidéki Magyarországon és napjainkban címmel, amelynek az eredményhirdetése szintén a budapesti központi rendezvényen lesz – fűzte hozzá a szervező.
Cserép László elmondta azt is, hogy november 1-jétől az irodalmi műveltséget próbára tevő kvízjáték várja az érdeklődőket a furedkult.hu weboldalon.
Hozzáfűzte, hogy a résztvevő városok számos önálló programmal is készülnek, író-olvasó találkozók, színpadi előadások, versfelolvasás, nyelvi játékok teszik tartalmassá a napot.
Az országgyűlés 2011-ben november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította azzal a céllal, hogy a figyelmet ráirányítsa a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelvre – idézte fel a szervező.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


