A főszereplő a bor
Furmint ünnep lesz hétvégén Mádon
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék őshonos szőlőjéből készített bor, a furmint lesz a főszereplő a mádi borünnepen, amelyet pénteken és szombaton tartanak.
2014.09.04 07:14MTIA szervezők tájékoztatása szerint immár negyedik alkalommal lesz Mád a házigazdája a Furmint Ünnepnek. Az idei rendezvény több új elemmel is gazdagodik: részt vesz a rendezvényen a Tokaj Kereskedőház Zrt., amely a borvidék legnagyobb, állami tulajdonban lévő borászata és amely most a tokaji borok minőségi megújulására fókuszál.
Ugyancsak bemutatkozik a Sichermann-ház is, amelynek műemlék-épületét hosszú évek után idén újították fel és szolgáltatóházként vesz részt a település életében.
A Furmint Ünnepen megtekinthető itt az a kiállítás, amelyet a házban talált hagyatékból, levelekből, fotókból állítottak össze és amely a ház múltját és jövőjét is bemutatja.
Mád központja a hétvégén vásári forgataggá alakul utcazenészekkel, gólyalábasokkal, kisbíróval és minden tartozékkal, ami szükséges egy igazán tartalmas szüreti naphoz.
A szüreti felvonulás, a nyitott pinceprogramok, dűlőtúrák, kiállítások, szakmai programok mellett néptáncos produkciók, népzenei koncertek is fűszerezik a rendezvényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06