Ókori áldozatbemutatással

Az antik mitológia világa elevenedik meg az aquincumi Nimfák ünnepén

A természet szépségeit megtestesítő római istennőket, a nimfákat és az antik mitológia világát idézik meg az Aquincumi Múzeumban hagyományőrző együttesek segítségével szeptember 6-án, a Nimfák ünnepén.

2014.08.30 23:30MTI
Forrás: Wikipedia

A nimfaünnep ókori áldozatbemutatással veszi kezdetét délelőtt, majd az Aquincumi Múzeum vízzel kapcsolatos emlékeit tekinthetik meg a látogatók idegenvezetés mellett. Délután Nemes Réka fuvolaművész és Nagy Veronika hárfaművész köszönti koncerttel az istennőket, majd a Szami-Ko társulat Faunok és nimfák című előadását mutatják be - közölte a múzeum az MTI-vel.

A nap során folyamatosan lesz lehetőség római gályán evezni a Dunán, lesznek kézműves foglalkozások, és "vizes játékok" is várják a gyerekeket, családokat.

Vasárnap a nimfaünnepen túl az ókori tanítást mutatja be Varga Nikoletta Viasztábla-íróvessző-papirusz című előadásán, amely során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az ókori görög és római kori oktatás rendszerébe, valamint megtudhatják, milyen módszerek és eszközök segítették a diákok mindennapjait abban az időben a tudás elsajátításában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.