Egész nyáron
Róma ókori városközpontja ismét a gyalogosoké
Egész nyáron gyalogosövezetté vált a római Capitolium-domb és a Colosseum közötti városrész az ókori műemlékek között a turisták nagy örömére.
2014.07.03 12:45MTIAugusztus 31-ig teljesen lezárták a magán autók előtt a Forum Romanum melletti sugárutat.
Az olasz főváros ókori központjában kizárólag a tömegközlekedési járművek és a taxik haladhatnak, illetve természetesen a kerékpárok és a turistáknak szánt konflisok.
A gyalogosövezetet Ignazio Marino római főpolgármester vezette be. Marino tavalyi megválasztása óta harmadszorra adja át a gyalogosoknak a történelmi városrészt.
A Velence téri Capitolium-domb és a Colosseum közötti terület tavaly nyáron és a karácsonyi szünetben is gyalogosövezetté változott. A kerékpárral közlekedő római főpolgármester nem titkolt terve az, hogy ötéves mandátuma végére Róma központját megszabadítsa a járműforgalomtól.
Ignazio Marino szabad ég alatti régészeti parkként képzeli el a Forum Romanum egész környékét. A főpolgármester elképzeléseit nem osztják azonban a római autósok és a Forum Romanum körüli kereskedők sem, akik szerint a gyalogosövezettel egyes utcák elnéptelenednek, miközben máshol túlzottá vált a forgalom.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06