Évente négymillió látogatót várnak
Május végén nyílik a római Cinecitta-élménypark
Évente négymillió látogatót várnak a Róma mellett május végén megnyíló, az olasz film virágkorát idéző Cinecitta-World élményparkba.
2014.03.31 04:30MTIA filmes vidámpark az olasz fővárostól délre létesül, egyelőre 50 hektáron, de később 140 hektárra akarják bővíteni a területet - mondta el a projektet vezető Dante Ferretti Oscar-díjas látványtervező a La Repubblica című olasz lapnak.
Az élményparkban 40 attrakció idézi fel a fiatalok számára a legendás római filmváros, a Cinecitta egykori szuperprodukcióit, mint a Ben Hur vagy a Quo Vadis.
A projektvezető szerint a látványosságokon keresztül elmagyarázzák a látogatóknak, hogyan készül egy film, emellett az attrakciók bejárása egyfajta időutazás lesz a Cinecittában forgatott legemlékezetesebb mozifilmekben.
A 2500 embert foglalkoztató Cinecitta-Worldtől azt várják, hogy még több turistát vonzzon az örök városba, és új életre keltse a 74 éve alapított olasz filmváros mítoszát.
A félmilliárd eurós befektetésben érdekeltek olyan olasz cégek is, mint a Generali biztosító, a Diego della Valle cipőgyár vagy Aurelio De Laurentiis produkciós irodája, de a fő finanszírozó a francia Compagnie des Alpes, amelynek Párizs melletti Asterix-vidámparkját évente kétmillió ember látogatja. Az egykori legendás Cinecitta ma már csak árnyéka önmagának, a stúdiók legnagyobb része napjainkra bezárt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06