98 éves volt
Meghalt Robert A. Dahl, a nagyhatású amerikai politikatudós
Kilencvennyolc éves korában meghalt Robert A. Dahl amerikai politikatudós, korának egyik legnagyobbnak tartott gondolkodója.
2014.02.07 18:26MTI
Lánya, Sara Connor pénteki tájékoztatása szerint Dahlt szerdán érte a halál egy Connecticut állambeli idősotthonban.
A Yale Egyetem tanáraként a politológus olyan nagy hatású kötetekkel gazdagította a politikatudományi irodalmat, mint a Who Governs? (Ki kormányoz?), amelyet a The Times Literary Supplement című irodalmi hetilap a második világháború után megjelent száz legjelentősebb könyv közé sorolt.
Köteteiben és cikkeiben Robert Dahl dicsőítette a demokrácia elméletét, bírálta viszont gyakorlati megvalósulását.
A demokráciát olyan politikai berendezésnek tekintette, amelyben a politikai vezérek és csoportok versenyében az állampolgároknak módjuk van egyik vagy másik támogatására.
Dahl lehetetlennek tartotta a széleskörű állampolgári aktivitáson alapuló, egyenlő politikai részvételt, s azon a véleményen volt, hogy a politikai egyenlőség demokratikus eszménye fikció, a realitás az egyenlőtlenség és a hierarchia.
Az ő felfogásában a demokrácia fogalma tehát elszakad a tömegek politikai részvételétől, és a többség passzivitása mellett versengő csoportok uralmává válik. Megjegyezte azt is, hogy a politikában nincs tökéletes verseny, a részvétel pedig valójában csak a jogosítottak nagyon szűk körére korlátozódik.
A döntéshozatalt a különböző csoportok közötti alkudozás, a politikai döntéseket pedig a különböző érdekek közötti kompromisszum jellemzi - írta le. A pluralista demokrácia jelölésére ő vezette be a poliarchia kifejezést, amelynek jelentése sokközpontú hatalom.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:30 Temuról rendelt diktátor - elszabadultak az indulatok a lengyel parlamentben
- 16:40 Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén - halottak, sérültek
- 14:50 Hackerek vették célba az olasz külügyminisztert és egy stratégiai vasútberuházást
- 8:48 Öngyilkosságát és temetését is megtervezhette egy 13 éves lány a Google MI-jével
- 22:00 Többmillió ember pénze került veszélybe, megbukott Paraguay elnöke
- 20:02 Megrohamozták a Microsoftnak épülő adatközpontot Amszterdamban
- 18:54 Bombafenyegetések bénítják Európát, Magyarországon vadászgépeket riasztottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


