Vin Diesel és Paul Walker is sokat hoz

Ők hozták a legtöbb pénzt Hollywoodnak

Taroltak a Halálos iram sztárjai.

2013.12.17 17:35MTI

A hatodik Halálos iramban-film sztárjai végeztek a legjövedelmezőbb színészek idei listáján a Forbes magazin szerint: az összesítést Dwayne Johnson vezeti, de Vin Diesel és a nemrég balesetben elhunyt Paul Walker is szerepel az első hatban.

A pankrátorból lett akciósztár Johnson ebben az évben négy filmben szerepelt, amelyek globálisan összesen 1,3 milliárd dollárt (282,8 milliárd forintot) hoztak a gyártóknak. A lista második helyén szereplő Robert Downey Jr. a Vasember harmadik részével aratott nagy sikert, a képregényfilm 1,2 milliárd dolláros bevételt ért el, ezzel pedig az év legjövedelmezőbb filmje lett.

A harmadik Steve Carell, aki többek közt olyan filmeknek köszönheti sikerét, mint a Gru 2, amelyben ő kölcsönözte a hangját a főszereplő Grúnak. Carell 964 millió dollárt keresett a stúdiófőnököknek.

A hatodik Halálos iramban-film 789 millió dollárt hozott a jegypénztáraknál, amelyet Vin Diesel még 98 millióval fejelt meg a Riddick harmadik részével, így szerezve meg a negyedik helyet. A november végén tragikus autóbalesetben elhunyt színésztársa, Paul Walker került a lista hatodik helyére (789 millió dollár), egy hellyel előtte pedig Sandra Bullock szerepel (862 millió). Az Oscar-díjas színésznő a Gravitáció és a Női szervek című filmek révén érdemelte ki az előkelő helyezést.

A hetedik holtversenyben Billy Crystal és John Goodman lett 743 millió dollárral, míg a kilencedik Christ Hemstworth, aki 701 millió dolláros bevételt hozott. A tizedik helyet az Oscar-díjas Jennifer Lawrence szerezte meg 700 millió dollárral.

A Forbes azt figyelembe véve állítja össze listáját, hogy a színészek filmjei világszerte hány dollárt hoznak a pénztáraknál. E lista összeállításakor a pénzügyi magazin nem veszi számításba a sztárok keresetét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.