Három tanulmány kíséretében
Háromnyelvű kötet mutatja be Németh Ilona Dilemmáját
Magyar, szlovák és angol nyelvű kötet mutatja be Németh Ilona Munkácsy-díjas szlovákiai magyar képzőművész 2011-ben készült, Dilemma című installációját 3 tanulmány kíséretében András Edit szerkesztésében.
2013.12.04 01:30MTIA Kalligram Kiadónál megjelent, több mint 350 oldalas kötet Németh Ilonának az Ernst Múzeumban rendezett, Dilemma című 2011-es kiállításáról és az azt követő kassai, majd brünni bemutatóról szól. Budapesten a tárlat politikai szinten botrányt jelentett, művészetelméletileg pedig a kiállítási tér kezelésének újszerű elgondolását testesítette meg.
Ennek a problémának a körüljárása olvasható a modern tipográfiájú albumban - mondta el az MTI-nek Hushegyi Gábor művészettörténész, aki a kötet bevezetőjét írta és korábban két könyve is megjelent a dunaszerdahelyi művészről.
A képzőművész eredetileg az Ernst Múzeum egész terét egy nagyszabású installációvá alakította volna át. Ám az előkészületek előrehaladásával egyre kevésbé tudott azonosulni ezzel a tervvel, ezért saját koncepcióját gyökeresen megváltoztatva egy olyan mű elkészítése mellett döntött, amely sokkal inkább reflektál a megvalósulás körülményeire, az alkotó személyes döntésének motivációira, a kulturális környezetre, mint az eredeti koncepció tartalmára - magyarázta a művészettörténész.
A nemzetközi tudományos életben elismert filozófus, Heller Ágnes családtörténetének egy részlete köré épült volna az installáció, ugyanis a filozófus nagyanyja, Meller Zsófia több mint 130 évvel ezelőtt az első nő volt, aki egyetemet végzett, Bécsben diplomázott. A nagymama az előadásokat elzárva, egy paravánnal eltakarva hallgathatta meg.
Heller Ágnes és filozófustársai ellen akkor vizsgálatok folytak, ezért Németh Ilona csak terve csonka változatát készítette el - idézte fel a művészettörténész. 2012 tavaszán a kassai kiállításon már megvalósult az eredeti koncepció és ezt mutatták be Csehország második legnagyobb városában, a dél-morvaországi Brünnben is.
A három kiállítást fogja össze az album három tanulmánya. Az első értekezésben András Edit, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársa az installáció női aspektusát elemzi.
A második tanulmányban Bojana Pejic, a bécsi művészeti akadémia tanára a szabadság témakörét járja körül, míg a harmadik tanulmányban Daniel Grun Németh Ilona művészeti döntését, a szabadság-autonómia-lét hármas egységét elemzi.
A kötet művészeti kritikákat, beszélgetéseket is tartalmaz a három kiállítás helyszínéről gazdag képanyaggal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Kiszámolta az AI, mikor válhat lakhatatlanná a Föld az emberiség számára
- 15:33 Elhunyt Scherer Péter
- 6:11 Katasztrófa Kínában: városokat nyelt el az árvíz, halálos pusztítást okoz az özönvízszerű esőzés
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


