Az ünnep ideje
Adventi programok a Bazilikánál
Advent első vasárnapjától újévig vásári forgataggal, korcsolyapályával, színes programokkal, jótékonysági akciókkal és a Bazilika homlokzatán életre keltett karácsonyi motívumokkal várja a közönséget az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvénysorozat.
2013.11.23 16:21MTIDecember 1-jétől sötétedés után félóránként kel életre a templom hatalmas homlokzata, amelyen karácsonyi ihletésű rövidfilmeket láthat majd a közönség. Ezek megjelenítik egyebek mellett a legfontosabb vallási motívumokat, de azt is bemutatják, hogyan látják a karácsonyt a gyermekek, vagy épp hogyan ünnepelnek Európa nemzetei - adták hírül közleményben a szervezők.
A gyerekeket kézműves programokkal várják az alkotóházban, ahol a "korisuli" programjain, pénteki és szombati napokon pedig a Gönczöl Néptáncegyüttes rögtönzött táncházán is részt vehetnek.
December 6-án a Mikulás is ellátogat a helyszínre, majd egy héttel később, december 13-án egy óriási jégtömbből faragnak vásári meglepetést jégszobrászok és önkéntes segítőik.
A civil szervezetek közül a Vizslamentés csapata fotózással és oktatási programmal várja a kutyabarátokat, míg a Tisztelet Társasága a idősek támogatásához vár segítőket.
Az Ökumenikus Segélyszervezet a "szeretet.éhség." országos pénzadománygyűjtő akció keretében az összefogásra szeretné felhívni a figyelmet, ezért adománygyűjtő pontján ajándék mézeskalácsszívvel várja mindazokat, akik szívesen hozzájárulnak a rászorulókért végzett munkához. Emellett a vásár ideje alatt több meglepetésprogramot is szerveznek: december 5-én, az önkéntesség világnapján például a szervezet közismert önkéntesei fejezik ki köszönetüket az önkéntesek egész éves elkötelezett munkájáért.
Ízelítő a hangulatból:
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06