Szeptember 22-én tartják a gálát
Zsámbéki Gábor kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2013-ban
Zsámbéki Gábor kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2013-ban. A Színikritikusok Díjának szeptember 22-ei gáláját a Trafó - Kortárs Művészetek Házában tartják, a díjátadó műsorát Gergye Krisztián rendezi, a fellépők között színészeket, táncosokat és zenészeket láthatnak az érdeklődők.
2013.09.11 02:29MTIA Színházi Kritikusok Céhe idén immár harmadik alkalommal adja át az életműdíjat. A Színikritikusok Díja 15 kategóriájával ellentétben itt nincsenek jelöltek, a szervezet tagsága többfordulós szavazás útján dönti el, ki kapja az elismerést - áll a szervezők az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az életműdíjat először 2011-ben adta ki a Színházi Kritikusok Céhe, akkor Törőcsik Mari vehette át az elismerést, egy évvel később pedig Senkálszky Endre kolozsvári színművészt tüntették ki.
A harmadik díjazott Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház volt igazgatója. A közleményben Nánay István színikritikust idézik, aki a rendezőről így ír: "Zsámbéki Gábor a magyar színház elmúlt közel fél évszázadának megkerülhetetlen, jelentős alkotója, aki munkásságával, elvi következetességével, igényességével példa lehet a mai színházcsinálók számára".
A teljes laudáció a Színházi Kritikusok Céhének honlapján olvasható. A díjátadó három műsorvezetője, Bodor Johanna, Szalontay Tünde és Tóth Evelin három műfajból érkezik. Ezt a sokszínűséget mutatja a fellépők listája is, amelyen szerepel Lőrinc Katalin és a MU Terminál táncosai, valamint a Philipp György művészeti vezetésével közreműködő A la cARTe is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06