Bövebb tájékoztatást egyelőre nem adtak
Nem kapott zöld utat az O.Z.O.R.A. fesztivál
Nem kaptak engedélyt a rendezvény megszervezésére az O.Z.O.R.A. fesztivál szervezői.
2013.08.05 13:10MTITóth András, a fesztivál művészeti szervezője az illetékes jegyző által hozott határozat tartalmáról nem tudott bővebb tájékoztatást adni, mert azt a szervező kolléga "jelen pillanatban veszi át a jegyzőtől".
Kardos Tamás körjegyző hétfőn az MTI megkeresésére megismételte pénteki nyilatkozatát, miszerint csak akkor adhatja ki az engedélyt - és csak az érintetteknek -, ha minden szakhatóság hozzájárulása megvan. A fesztivál művészeti vezetője által említett határozat tartalmáról nem nyilatkozott.
A jegyző korábban azt is elmondta, hogy ha a rendezvényt valamelyik szakhatóság nem engedélyezi, akkor a jegyző sem teheti ezt meg. A fesztivál szervezője a Hír TV-nek nyilatkozva érthetetlennek nevezte a döntést, és azt mondta: a jegyzői határozat felülvizsgálata érdekében az illetékes kormányhivatalhoz fordul.
Elmondta, hogy kérelmüket már május 6-án benyújtották, így ha a hatóságok jelezték volna, hogy hiányosságot tapasztaltak, pótolhatták volna. Hozzátette továbbá, hogy a többi hatóságtól megkapták az engedélyt, csak a rendőrségtől nem. Az 1999-es napfogyatkozás idején a Tolna megyei Ozorához közeli, Fejér megyei Dádpusztán tartották az első fesztivált, amelyet 2005 óta minden évben megrendeztek O.Z.O.R.A. néven.
Az O.Z.O.R.A fesztivál hivatalos programja augusztus 6-tól 11-éig tart a rendezvény honlapja szerint, azonban a résztvevők már a hétvégén elkezdtek gyülekezni a fesztivál területén. A fesztivál szervezői szombat hajnalban azt közölték az MTI-vel, hogy a sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva az O.Z.O.R.A. fesztivál megtartását nem támogatja.
Jelezték azt is, hogy minderről őket nem értesítették, a hírt a terület tulajdonosa a jegyzői hivatalban tudta meg, amikor péntek délután élt iratbetekintési jogával. A rendőrség szombattól fokozott ellenőrzést rendelt el a sárbogrdi rendőrkapitányság illetékességi területén. Több kábítószer-fogyasztót - hat francia, valamint egy német állampolgárt - előállítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06