Baseball-legenda a mozikban
Jackie Robinson történetére váltották a legtöbb jegyet
Meglepetésre a színes bőrű baseball-legenda, Jackie Robinson életéről szóló 42 című filmre váltották a legtöbb jegyet a hétvégén az észak-amerikai mozipénztárakban.
2013.04.14 19:52MTIA film most debütált és a szakembereket is meglepte, hogy 27 millió dolláros (mintegy 6,2 milliárd forintos) bevétellel a hétvégi mozis bevételi toplista élére ugrott. Jackie Robinson sporttörténelmet írt, amikor 1947-ben ő volt az első színes bőrű játékos, aki élvonalbeli baseball csapatban szerepelhetett. A filmben Harrison Ford alakítja a befolyásos menedzsert, Chadwick Boseman pedig Robninson szerepében látható.
A lista második helyén a Horrorra akadva 5 (Scary Movie 5) végzett, amely szintén a héten debütált, a magyar mozikban csütörtöktől játsszák. A horrorparódia ötödik része 15 millió dolláros (mintegy 3,4 millió forintos) bevétellel nyitott, ez azonban lényegesen elmarad a sorozat hét éve bemutatott negyedik részének kezdő bevételétől, amely akkor 40 millió dollár volt.
Az észak-amerikai boxoffice lista harmadik helyén a Croodék című rajzfilm végzett 13 millió dolláros (3 milliárd forintos) jegyeladással. Az amerikai mozikban négy hete vetített családi film ezzel 142 millió dollárra növelte eddigi bevételét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:11 Halálos áldozatot követelt az ítéletidő Szerbiában
- 6:10 Holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost
- 5:09 Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06