Oroszország

Savat fröccsentett a Bolsoj művészeti igazgatójának arcába

Savat fröccsentett a legendás moszkvai Nagy Színház (Bolsoj) művészeti igazgatójának arcába háza előtt csütörtök este egy ismeretlen támadó. A 43 éves Szergej Filin égési sérülést szenvedett, és fennáll a veszély, hogy elveszíti látását.

2013.01.18 10:12MTI

A színház szóvivője péntek reggeli tévényilatkozatában beszámolt arról, hogy Filin előzőleg több fenyegetést kapott, és kárt tettek az autójában is. Feltételezi, hogy a 2011 márciusa óta posztján lévő igazgató a táncosok és az intézményvezetők különböző klikkjei közötti hatalmi-szakmai harc áldozata lett. Harmadfokú égési sérüléssel szállították kórházba - tette hozzá Katyerina Novikova, aki Filin közeli barátja.

Az orosz tévé szerint az orvosok attól tartanak, hogy nem tudják megmenteni a művészeti igazgató szemét, de erről biztosat csak két hét múlva tudnak mondani. Abban az esetben is, ha sikerülne, Filin teljes felépülése legalább hat hónapot vesz majd igénybe.

"Szergejt kezdettől fogva folyamatosan fenyegették, de elődeit is. Soha nem gondoltuk volna azonban, hogy a tisztségekért folyó kakaskodás olyan súlyosságú bűncselekményhez vezet, mintha ingatlanról vagy olajról volna szó. Mindig hittük, hogy a színházi emberekben van egy erkölcsi minimum. Éppen ezért szörnyű ez az eset" - mondta még Novikova.

Filin 1988-ban lett a Bolsoj táncosa, 2008-ban pedig a Sztanyiszlavszkij nevét viselő zenés színház művészeti igazgatója. Vezetése alatt a musicalszínház Oroszország egyik legnagyszerűbb teátruma lett. A Bolsojban Jurij Burlakát váltotta a művészeti igazgatói székben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.