Kleinheincz Magdolna különös világa

Acél és vászon között ingázva

A festőművészeket, bohém embereket nem úgy képzeljük el, hogy ipari csarnokok építkezésein védősisakban dirigálnak munkásoknak.

2012.10.25 10:27ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Ha hozzátesszük, hogy az illető nő, akkor nagyjából sikerült megdöntenünk minden sztereotípiát, egyúttal címszavakban elmondtuk kicsoda Kleinheincz Magdolna festőművész, a PEM Buildings hazai vállalatának ügyvezetője.

Most akkor festő, vagy cégvezető?

Kleinheincz Magdolna: Nem hiszem, hogy mindenáron el kellene választani a kettőt. Szeretem a munkámat és imádok festeni, rajzolni. De persze sok minden mást is szeretek − például a zenét, és síoktató is voltam −, de elsősorban erről a két területről ismernek. Hamarabb kezdtem építeni, mint festeni, de ez inkább csak a sors és a véletlen műve volt.

Melyik hogyan kezdődött?

K.M.: Az építéssel még szinte kamaszként ismerkedtem meg, építőipari technikumot végeztem, kifejezetten azzal a céllal, hogy építész legyek. Szinte mindig rajzoltam, de komolyabban a rajzzal és a festéssel csak a 2000-es évek elejétől foglalkozom, ekkortól tanultam a festészetet is. Persze, ha a rajzot tágabban értelmezzük, akkor sokkal korábban, hiszen a technikum elvégzése után 13 évig dolgoztam egy tervezőirodában. Előbb műszaki rajzolóként, később komolyabb feladatokat is rám bíztak. Eközben hétszer egymás után felvételiztem, ahonnan minden alkalommal politikai okokból elutasítottak. Ez a 70-es években történt. Ekkor elhatároztam, hogy energiáimat inkább másra fordítom, például rendesen megtanulok németül, amit meg is tettem.

Kleinheincz Magdolna, Déli szél

Egy időben nem csak tervezett és rajzolt, hanem építésvezető is volt. Hogyan tudja magát elfogadtatni egy nő az építkezéseken?

K.M.: Nagyon nehezen. Ez azután történt, amikor beláttam, hogy az akkori Magyarországon én nem szerezhetem meg a vágyott végzettséget. Ekkor mentem ki Németországba. Kifejezetten építésvezetőként, illetve kivitelezéseken dolgoztam. Ez a világ mindenütt elég kemény és férfias, külföldön sincs másképp, ez a szakma talán soha nem fog "elnőiesedni", ehhez csak adalék volt a sokat emlegetett német mentalitás. Sosem voltam egy szende alkat, de finoman szólva is nagyon határozott fellépést követelt, mire tekintélyem lett és elismertek, illetve megtanultam bánni az ott dolgozó emberekkel. Ez nőként annyira furcsa volt, hogy még ottani lapok is cikkeztek az ügyről.

Ettől még nem lesz valaki cégvezető...

K.M.: Nem, persze. Egy vitát és egy magánéleti problémát követően otthagytam Németországot és hazajöttem. Alapítottam egy saját céget, de nem nagyon szerettem csinálni. Nem sokkal később keresett meg a PEM Buildings, hogy hozzunk létre közös vállalkozást. Tudtam, mivel foglalkoznak és milyen minőséget képviselnek, örömmel adtam hozzá a nevemet. Ha jól számolom, ennek 22 éve.

És azóta ipari csarnokokat és raktárakat épít...

K.M.: Egészen pontosan acélszerkezetes építményeket. Sportcsarnokok, gyárépületek, raktárak, hangár, bármi. Persze nem én építem a saját két kezemmel. Kezdetben én voltam az építésvezető is, ma már inkább tárgyalok, szerződöm, ilyesmi. Ugyanakkor a mai napig nincs olyan építkezés, ahova legalább egy-két alkalommal ki ne mennék. Már nem dolgozom reggel 5-től este 10-ig, mint annak idején, de így is évi 40 ezer kilométert vezetek.

Mikor tud festeni?

K.M.: Bagoly típus vagyok. Ez nem jelenti azt, hogy mindig csak éjjel festek, hetente néhányszor, munka után festészetet tanulok és ekkor találkozom a barátaimmal is.

Több kiállítása volt már, külföldön is ért el sikereket, volt több megtisztelő személyes felkérése. Kiket tart mestereinek? Egyáltalán, a festészet − bár komolyan veszi − hobbi még? Melyik a fontosabb az életében?

K.M.: Németh Ágnesnél kezdtem tanulni rajzot és festészetet. Horváth Tamás mellett is töltöttem egy rövidebb időt, majd Rádóczy-Gyarmathy Gábortól is sokat tanultam. Egyébként nem tudom, hogy mi a hobbi pontos definíciója. Ha annyit jelent, hogy olyan tevékenység, ami örömet szerez, de nem ebből él az ember, akkor a festészet számomra hobbi. De sok hivatásos, diplomás festő sem él meg abból, amit csinál, mégis profiként jegyzik. Ráadásul már sokszor adtam el képet. Ha úgy nézzük, mivel foglalkozom a legszívesebben, akkor a festészettel. Bár szeretem a munkámat, az ipari csarnokok kivitelezése nem, vagy elsősorban nem az önmegvalósításról szól, és már csak a korom miatt is egyre inkább az „új” életemet tervezem, miközben szeretem a mostanit.

Hogyan tudja mégis összeegyeztetni a kettőt?

K.M.: Nem olyan nehéz. A festészetnek és az építésnek is vannak szabályai, ezeken belül kell megtalálni az alkotás örömét. Egyébként még tárgyalásokon is üde színfolt tud lenni, amikor kiderül, hogy festő (is) vagyok.

Mit szól a család mindahhoz, amit csinál? Egyáltalán, mekkora családról van szó?

K.M.: Kétszer voltam férjnél és többszörös nagymama vagyok. Egyébként támogatnak abban, amit csinálok, és azt hiszem, büszkék rám. Szoros a kapcsolatunk, az unokáim például szívesen adnak zongora-előadást a kiállítási megnyitóimon.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.