Október 12-től Finn Filmnapok
Finn Filmnapokat rendeznek a Toldi moziban
A több nemzetközi fesztiválon is díjazott Miesten vuoro (A lélek gőze) című dokumentumfilm nyitja meg az október 12-én kezdődő Finn Filmnapokat a budapesti Toldi moziban.
2012.10.06 12:36MTIA bemutatón jelen lesz a 2010-ben az Európai Filmdíjra is jelölt dokumentumfilm egyik rendezője, Mika Hotakainen, továbbá két főszereplője, Mikko Rissanen és Kari Tenhunen is. A második alkalommal megrendezett Finn Filmnapokat Marja Pallassalo, a SES-Finn Filmalapítvány dokumentum- és rövidfilm részlegének igazgatója nyitja meg - tájékoztatták pénteken az MTI-t a szervezők.
A lélek gőze című alkotás kamerája végigvezeti a nézőket Finnországon. Szaunázó férfiak történeteit ismerheti meg a közönség szerelemről, barátságról, születésről és halálról - olvasható a közleményben. A SES-Finn Filmalapítvány és a Finnagora által rendezett, október 16-ig tartó program nemzetközi fesztiválokon sikerrel vetített finn dokumentumfilmekből, rövidfilmekből és animációkból nyújt ízelítőt.
Műsorra tűzik többek között Katja Gauriloff Konzervekbe zárt álmok című filmjét, valamint Jukka Karkkainen és J-P Passi Punk-szindróma című alkotását, amely egy finn punk-rock együttesről szól.
Látható majd Böszörményi Zsuzsa és Kai Salminen finn-magyar koprodukcióban készült Hosszú utazás című 2007-es munkája is, valamint egy harmonikaművészről szóló dokumentumfilm, a Soundbeaker, amelynek főszereplője, Kimmo Pohjonen október 25-én a Művészetek Palotájában lép fel a Kronos Kvartett vendégeként. A produkciókat - néhány kivétellel - magyar felirattal láthatja a Finn Filmnapok közönsége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06