Az Urániában

A Magyar Művészeti Akadémia Filmklubot szervez

A Szőts István nyomában című vetítéssorozattal indul a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nyolc bérletből álló filmklubja az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

2012.09.19 11:52MTI

Az MMA filmklubjának 8 bérletében összesen 53 alkotást vetítenek, ezeket 250 magyar filmből az akadémia tagsága válogatta össze szavazással - mondta el Tóth Klára, az MMA audiovizuális referense a filmklubot beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Tóth Klára szerint a vetítendő mozgóképek 80 százaléka irodalmi alapanyagból született, a legtöbb filmmel Fábri Zoltán rendező van jelen a válogatásban. A referens szerint ez azt mutatja, hogy a háromszoros Kossuth-díjas alkotó életműve "nincs a helyén kezelve" a magyar közgondolkodásban. 

A válogatásból kimaradtak fontos filmek és belekerültek olyanok, amelyeknek nem feltétlenül kellett volna - hangsúlyozta Pintér Judit esztéta, akinek a filmek tematikus csoportokba rendezése volt a feladata. Kiemelte: az Uránia mozi Fábri Termében hétfő esténként 18 órakor kezdődő vetítésekre meghívtak esztétákat, majd az MMA felkért tagjaival, a filmek alkotóival hallható beszélgetés, amelybe a közönség is bekapcsolódhat. Sára Sándor filmrendező-operatőr, a programsorozat ötletgazdája szerint a filmklub célja, hogy újraértékeljék, újranézzék a legismertebb 20. századi magyar filmeket. 

A Kossuth-díjas alkotó hangsúlyozta: "volt magyar nemzeti filmgyártás, azt nem most kell megteremteni". Sára Sándor beszélt Szőts Istvánhoz fűződő barátságáról is. "A tanítóm, példaképem, mesterem volt" - fogalmazott az alkotó, hozzátéve, hogy minden munkáját megmutatta a rendezőnek. Arra a kérdésre, hogy miért nem vetítenek dokumentumfilmeket is a filmklubban, Sára Sándor azt felelte, hogy amennyiben a 2014 tavaszáig zajló programok sikeresek lesznek, indítanak egy filmklubot dokumentumfilmekből is. 

A Szőts István-emléknapokon filmek, kiállítás és konferencia is megidézi a filmrendezőt, 106 perces válogatást láthat a közönség a művész néprajzi filmjeiből, valamint vetítik Péterffy András A leghosszabb film című, róla készült portréfilmjét. Az emléknapokat a rendező születésének 100. és az Emberek a havason című film bemutatásának 70. évfordulója alkalmából tartják Budapesten.
 
Záhonyi Ábel Márk esztéta, a konferencia szervezője elmondta, hogy a négy szekció változatos megközelítési lehetőségeket kínál: lesznek előadások az Emberek a havason társadalomtörténeti jelentőségéről, értelmezési lehetőségeiről vagy például arról, hogy műfajilag hogyan lehet megközelíteni a Szőts-életművet. A hallgatóság előadásokat hallhat az életmű "hitvilágáról", politikai kontextusáról, a rendező néprajzi tevékenységéről.

Pintér Judit, az emléknapok szervezője kiemelte: a Szőts István-emlékév tavaly a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon indult el, az ott bemutatott Szőts-kiállítást a budapesti közönség is megtekintheti. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára emlékeztetett, hogy az alaptörvény elfogadásával az akadémia köztestületi státust kapott. Szerinte sokszínűség és egység jellemzi a megalakult szervezetet, amelynek feladata az "újraértékelés" is, "újragondolni, mit is jelent a magyar filmkultúra, milyen alapot jelent ez a filmkészítőknek". A főtitkár szerint a filmklubban elhangzó beszélgetésekből akár kötet is születhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.