Rónai András a második helyezést ért el
Magyar siker az isztambuli balettversenyen
A szólóként indulók legjobb eredményét érte Rónai András, a Magyar Táncművészeti Főiskola VIII. évfolyamos klasszikus balett szakirányon tanuló hallgatója a 3. Nemzetközi Isztambuli Balettversenyen.
2012.07.01 13:02MTIRónai András több száz induló közül került be a 8 fős döntőbe, ahol második helyezést ért el. Mivel a nemzetközi mezőnyben az első díjat egy brazil páros kettőse nyerte, Rónai András második díjával a legjobb szólóelőadóként térhet haza a szombaton zárult viadalról - tájékoztatta a Magyar Táncművészeti Főiskola az MTI-t.
A közlés szerint az isztambuli seregszemle még fiatal a világ nagy balettversenyeinek sorában, a budapesti főiskola tavalyelőtt képviseltette magát először, akkor Csonka Vanessza szintén második lett.
Az isztambuli verseny a táncművészeti főiskolát Rónai András mellett a VII. évfolyamos Földi Lea képviselte. Ők ketten néhány héttel ezelőtt a Helsinkiben megrendezett balettversenyen is indultak, ahol Földi Lea bejutott a középdöntőbe, Rónai András pedig saját korosztályának 13 legjobbja közé.
Rónai András, aki nemrég tért vissza több hónapig tartó ösztöndíjas tanulmányútjáról Szentpétervárról, a versenyeken például a Giselle-ből, a Diótörőből, adott elő férfi variációkat, ezen kívül Kulcsár Noémi kortárs koreográfiáját interpretálta. Földi Lea egyebek mellett a Bajadérból táncolt variációt.
Mindkét fiatalnak ez volt élete első két jelentős nemzetközi versenye, néhány nap múlva pedig szintén ők képviselik a főiskolát a 40. jubileumi Várnai Nemzetközi Balettversenyen is - közölte az intézmény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06