Magyarnak lenni az Egyesült Államokban

Filmet forgatnak a Dél-Floridában élő magyarokról

Kedden kezdik forgatni a floridai Miamiban a Magyarnak lenni az Egyesült Államokban című film második részét a Floridában élő magyarokról.

2012.05.15 23:44MTI

Hasulyó János rendező vezetésével a dokumentumfilm készítői azt szeretnék bemutatni, hogy a Floridában élő magyarok miként vélekednek a nemzeti öntudat fontosságáról, és a nézők betekintést nyerhetnek az ott élő magyarok mindennapi életébe is.
   
A több mint 15 riportalanyt a forgatásról tájékoztató Gaál Rita, a film producere kérte fel a szereplésre.
   
Elsősorban az idősebb korosztályokhoz tartózó magyarok alkotják a több ezer főt számláló dél-floridai magyar közösséget, amelybe mindig érkeznek fiatal családok is. Miamiban a magyar közösség életét 1994 decembere óta a filmben is szereplő lelkész-házaspár, Lukácsi László és Lukácsi Éva vezeti.
   
A filmben megszólal Halász Ilona, aki Magyarország egyik leginkább foglalkoztatott és keresett modellje volt a nyolcvanas-kilencvenes években, továbbá Barta Alfonz, becenevén Talfi, aki Miskolcon született, az Edda Művek zenekar egyik alapítója és billentyűse, aki Floridában él és dolgozik, ahol megalapította saját zenei cégét.
   
A dokumentumfilmben közreműködnek a To Rule együttes tagjai is. A magyar rockzenét játszó csapat 2009-es megalakulása óta rendszeres fellépője Floridában a magyar rendezvényeknek és ünnepi megemlékezéseknek.
   
Ugyancsak zenészként népszerűsíti a magyar kultúrát az Egyesült Államokban Lakatos György gitár- és cimbalomvirtuóz, Lakatos Sándor hegedűművész unokája, aki Palm Beach Gardens-ben él családjával. Látható a filmben filmrendező, ingatlanforgalmazó és cukrász is, a forgatásról az Amerikai Magyar Hírújság is beszámol honlapján (www.amerikaihirujsag.com).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.