Belgrádban foglalták le

Meglett a több tízmillió eurót érő Cézanne-festmény

Paul Cézanne több tízmillió eurót érő, ellopott festményét foglalták le Belgrádban csütörtökre virradóra a szerbiai.

2012.04.12 11:26MTI

A rendőrség és a szervezett bűnözéssel foglalkozó szerb ügyészség közös, Belgrádban és Cacakban végrehajtott akciójában elfogták a képtolvajokat, három szerbiai állampolgárt. A rendőrség számos ország hatóságaival együttműködött, és több hónapja készültek erre az akcióra.       
   
A belgrádi média szerint a bűnügy kiötlőjét filmbe illő autós üldözés során fogták el Belgrádban, majd két társát is őrizetbe vették a fővárosban, illetve a tőle délre fekvő Cacakban. Az esetről először a Blic című belgrádi napilap értesült. Az újság úgy tudja, hogy egy negyedik bűntárs is rendőrkézre került, és 1,6 millió eurót, illetve lőfegyvert találtak náluk.
   
A jelentésekből egyelőre nem derül ki, mely Cézanne-festményről van szó, de emlékezetes, hogy 2008 februárjában a zürichi Bührle-kollekcióból három álarcos fegyveres ellopta Cézanne, Degas, Van Gogh és Monet egy-egy festményét, és a tettesek szláv akcentussal beszéltek németül. Nagyon valószínű, hogy Paul Cézanne Vörös mellényes fiú című, 80-szor 64 centiméteres képét találták meg a szerb rendőrök. A szerbiai közszolgálati média úgy tudja, svájci szakértőket várnak Belgrádba, hogy ez megerősítsék.
   
A négy évvel ezelőtti rablás Svájc történelmének legnagyobb műkincslopása volt, és az egyik legnagyobb Európában. Az ellopott képek értékét 112 millió euróra becsülték, és a svájci rendőrség 60 ezer euró jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Az eset után egy évvel vált ismertté, hogy a képlopással két szerbiai állampolgárt is gyanúsítanak, akik már korábban is ismertek voltak a rendőrség számára más műkincslopások miatt.
   
A zürichi Bührle-kollekció az impresszionista és posztimpresszionista művészet egyik leggazdagabb európai  magángyűjteménye. Nem sokkal a lopás után egy elhagyott autó csomagtartójában rábukkantak Claude Monet Pipacsok Vétheuilnél és Vincent van Gogh Virágzó gesztenyefa című képére, de a Cézanne-festményt, illetve Edgar Degas Lepic gróf lányaival című alkotását mindeddig nem találták. Monet és Van Gogh képének összértékét akkoriban 44 millió euróra becsülték, Degas festménye pedig ötmilliót ér.   
   
Nem ez az első eset, hogy Szerbiában értékes műtárgyakat foglal le a rendőrség. Tavaly októberben Pablo Picasso világhírű spanyol festő évekkel ezelőtt ellopott két olajfestménye került elő Belgrádban. A két alkotást, a Lófej és a Pohár korsóval című festményt ugyancsak 2008-ban lopták el egy Zürich közeli kisvárosban, Pfäffikonban rendezett kiállításról.
   
Bűnügyi szakértők szerint az ilyen nagy értékű képeket lehetetlen eladni a feketepiacon, s a bűnözők leggyakrabban megrendelésre lopják a jelentősebb műremekeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.