Keith Warner sok éve az intézménynek dolgozott
Lemondott a koppenhágai opera igazgatója
Lemondott posztjáról a koppenhágai Királyi Operaház brit művészeti igazgatója, Keith Warner az intézmény költségvetésének csökkentése miatt.
2012.01.25 09:37MTIA művész hétfő este összehívta a társulatot, hogy bejelentse döntését - mondta Louise Pedersen, a dalszínház kommunikációs vezetője.
Warner tavaly augusztus óta töltötte be az igazgatói pozíciót, de már évek óta dolgozott az operának konzultánsként. Szerződése 2014. július 31-ig érvényes, saját akaratából távozik az intézmény éléről. "A jelenlegi költségvetési elvonások nem teszik lehetővé, hogy megvalósítsam nagy álmaimat ezzel a társulattal" - közölte a leköszönő igazgató.
A Királyi Operaház idén 100 millió koronával kevesebb állami szubvencióban részesül, emiatt 81 dolgozótól kénytelen megválni, közöttük 33 művészétől - két magénekestől és 16 kórustagtól. Warner január során ingyenes koncertet rendezett tiltakozásul, a hangverseny végén térden állva könyörgött a telt ház előtt: "Kérem, mentsék meg a kórusomat!".
A gazdasági igazgató, Erik Jacobsen sajnálatát fejezte ki Warren távozása miatt, és bejelentette, hogy mindaddig, míg nem találnak megfelelő művészt a posztra, a társulat jelenlegi vezetője Sven Müller biztosítja a folytonosságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06