A Black Cat Bone-nal érdemelte ki a skót irodalmár

John Burnside-é a T. S. Eliot költészeti díj

John Burnside skót költő vehette át az egyik legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító T. S. Eliot díjat.

2012.01.17 14:02MTI

Az 56 esztendős író a 2011-ben megjelent Black Cat Bone című kötetéért vehette át a díjjal együtt járó 15 ezer font (5,6 millió forint) összegű pénzjutalmat. A ceremóniára hétfőn került sor a brit főváros szívében.
   
Burnside hét másik jelöltet, többek között a britek első női koszorús költőjeként tisztelt Carol Ann Duffy-t, valamint Sean O'Brien brit írót, utasított maga mögé.
   
Gillian Clarke, a zsűri elnöke szerint a díjnyertes mű "magával ragadó olvasmány a szépségről, átitatva a szeretet, a gyermekkori emlékek, az emberi vágyakozás és magányosság erejével". Burnside számos novella és tanulmány szerzője. Jelenleg a skóciai Szent András Egyetemen tanít.
   
A T. S. Eliot díjat a Költészeti Könyvek Társasága (Poetry Book Society) ítéli oda minden évben a Nagy-Britanniában és Írországban kiadott legjobb angol nyelvű verseskötet elismeréseként. A díjat 1993-ban alapították a társaság létrehozásának 40. évfordulója alkalmából, valamint a névadó költő előtti tisztelet jeleként.
   
A díjra való jelölés önmagában 1000 font pénzjutalommal jár.
   
Az idei versengést beárnyékolta, hogy két költő (a brit Alice Oswald és az ausztrál John Kinsella) is lemondott a jelöltségről, tiltakozásul az ellen, hogy a Poetry Book Society három évre szóló szponzori megállapodást kötött az Aurum befektetési magáncéggel az állami támogatások megvonása miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.