Akár öten is beférnek
Új, tágas "albérletet" kapnak az elefántok
Tágas, három-öt elefánt fogadására alkalmas elefántpark építését tervezi a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.
2012.01.02 08:04MTIA 250-300 millió forintos beruházást főként pályázati forrásból valósítják meg - mondta el Török László. Az elefántpark kiviteli tervein az ünnepek alatt is dolgoztak - mondta az igazgató, aki szólt arról is, hogy az elefántpark fűthető medencével és egyedi kialakítású látogatói térrel is rendelkezik.
A közel 5000 négyzetméteres külső kifutóban ligetek és szabad területek váltják egymást, és egy külső medence is biztosítja nyáron az elefántok hűsölési lehetőségét - sorolta Török László. Hozzátette: a veszprémi állatkert célja olyan turisztikai vonzerővel rendelkező projektek megvalósítása, amelyek növelik az állatkert népszerűségét és látogatottságát.
"Az elmúlt évek bizonyították, hogy a látogatóink igénylik a minőségi fejlesztéseket, hiszen bármelyik megvalósított projekt önállóan is megállná a helyét egy-egy nyugat-európai állatkertben. Ennek szellemében készültek el az elefántpark tervei is, amivel a veszprémiek régi nagy álma válik valóra" - szögezte le.
Hozzáfűzte: hat tervező pályamunkájából választották ki Gaschler Gábor vázlattervét, aki számos vezető európai állatkert elefántházát tanulmányozta, mielőtt a veszprémi munkába fogott.
A veszprémi állatkert hűséges látogatói azóta szeretnének újra elefántot látni a vadasparkban, hogy Suzi, a délszláv háborút is megjárt elefánt elpusztult. Az indiai elefántot az eszéki állatkertből mentették ki, 1991-ben került Veszprémbe. Eleinte még a hátára is fel lehetett ülni, és idősebb korában is rendszeresen sétált az állatkertben gondozójával. Csaknem hatvanéves korában gyógyíthatatlan betegsége miatt 2006-ban pusztult el.
A Gulya-dombot érintő fejlesztés a parkoló mellett új pénztárhelyiségeket és beléptető rendszert is tartalmaz, amelynek tervezésére az állatkert a közeljövőben közbeszerzési eljárást indít - tette hozzá Török László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06