Nem pusztán illúzió

Újabb Gaiman kalauzolhat el Meseországba

Neil Gaiman kezében a mágia nem pusztán illúzió, és minden lehetséges.

2011.10.10 11:12ma.hu

Ebben az első, 1998-ban megjelent és mára klasszikussá vált novelláskötetében képzelete és ügyessége a hétköznapi világot baljós csodákkal teli hellyé változtatja: ahol egy filléres boltban megvásárolható a Szent Grál, ahol a bérgyilkos hirdetésben árulja szolgáltatásait, ahol egy fiú az életéért alkudozik egy trollal.

Lépj be ebbe az új valóságba, amelyet tükrök sokszorosítanak és füst homályosít el, mégis mágikus és megragadható.

Neil Gaiman 1960-ban született Angliában. Eleinte újságíróként dolgozott, majd 23 éves korában egy fantasy-novellával indult el saját írói karrierje. Leginkább népszerű művei a képregények és regények, de mellettük ír még novellákat, verseket, dalszövegeket és forgatókönyveket is. A Sandman című képregénysorozatát a műfaj klasszikusaként tartják számon, a díjesőt és széles körű elismerést hozó Amerikai istenek pedig a sci-fi, a fantasy és a szépirodalom korlátait bontotta le.

Gaiman stílusát sokszor a „posztmodern” jelzővel illetik, ám a műfajok sokasága és keveredése miatt, amelyet jól demonstrál a Törékeny holmik című novelláskötet, nehéz besorolni egyetlen irányzatba. Gaiman jelenleg Amerikában él, legutóbbi műve (The Graveyard Book) 2009-ben elnyerte a legjobb regényért járó Hugo-díjat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.