Mire készül a Monterey a Fekete-tengeren?

Egy amerikai cirkáló kelt riadalmat Moszkvában

Az orosz külügyminisztérium vasárnap kiadott közleményében leszögezi: aggodalmat kelt Oroszországban, hogy az Aegis rakétaelhárító fegyverrendszerrel felszerelt amerikai Monterey cirkáló megjelent a Fekete-tengeren.

2011.06.12 15:33MTI

Egyúttal figyelmeztetett: Moszkva már jelezte, hogy nem hagyja figyelmen kívül az amerikai stratégiai infrastruktúra megjelenését határainak közvetlen közelében, és a biztonságát fenyegető lépésnek fogja azt tekinteni.
   
A Monterey a Sea Breeze 2011 fedőnevű amerikai-ukrán hadgyakorlat keretében érkezett a Fekete-tengerre.
   
Az orosz állásfoglalás emlékeztetett rá, hogy a Monterey eredetileg az amerikai átfogó rakétavédelmi rendszer "lépcsőzetes, adaptív megvalósításának" keretében érkezett Európába több más hajóval együtt, hogy az Adriai-, az Égei- és a Földközi-tengeren védelmezze Dél-Európát feltételezett ellenséges rakéták ellen.

A hivatalos amerikai verzió szerint a hajók szükség esetén, például a térségbeli helyzet kiéleződése esetén, átvezényelhetőek a Fekete-tengerre.
   
A moszkvai külügyminisztérium közleményében megállapította: az orosz fél aggodalmait továbbra is figyelmen kívül hagyják, s az európai rakétavédelemben való együttműködésről folyó tárgyalások leple alatt tovább folyik éppen annak a rakétavédelmi konfigurációnak a kialakítása, amelynek veszélyes következményeire Moszkva nem egyszer figyelmeztette amerikai és NATO-beli partnereit. "Ráadásul mindez demonstratív módon történik, mintegy azt jelezve Oroszországnak, hogy senki nem szándékozik törődni véleményünkkel" - mutatott rá a közlemény.
   
A dokumentum szerint mindez nem segíti elő a jövendő európai rakétavédelmi architektúra lisszaboni határozatoknak megfelelő kidolgozását, és a tény, hogy már az "adaptív megközelítés" első lépcsőjében ilyen meglepetések vannak, jelzi, hogy milyen nagyfokú stratégiai bizonytalanságot idéz elő az amerikai rakétavédelmi program.
    
Emellett felveti a kérdést, hogy "mennyire lehet támaszkodni a szóbeli ígéretekre, amelyek szerint a rakétapajzs nem irányul Oroszország ellen, és újra megerősíti, hogy feltétlenül szükségesek jogilag kötelező garanciák arra, hogy az Európában állomásozó rakétavédelmi eszközök nem irányulnak majd az orosz nukleáris elrettentési potenciál ellen" - hangsúlyozta a közlemény.
   
Végül megállapította: az orosz fél minderről kész volt Deuaville-ben megállapodni, de erre nem került sor, ezért Moszkva továbbra is követelni fogja e súlyos kérdések tisztázását az Egyesült Államokkal és a NATO-val folyó tárgyalásokon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.