A nemzetközi közösség aggódik

Szíria: bármikor kirobbanhat a polgárháború

Európai diplomaták szerint a nemzetközi közösség attól tart, polgárháború tör ki Szíriában, amely az egész országra kiterjedhet. Elemzők sem vetik el ezt az eshetőséget.

2011.06.09 11:21MTI

Hétfőn a szíriai hadsereg 120 katonája vesztette életét az északnyugati országrészben, egy kisvárosban, Dzsiszr es-Sugúrban. A hatalmon lévők szerint a kormányellenes lázadók ölték meg a katonákat, a rendszer ellenzéke viszont azt állítja, zendülés történt, és a katonákat ennek leverésekor ölték meg.
   
Ha az ellenzék igazat állít, az azt jelentené, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere elleni lázadás magasabb szintre lépett - mondta Mohammed Bazzi, a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) agytröszt munkatársa. A szakértő szerint ez még brutálisabb fellépésre sarkallhatja a rezsimet, ez pedig akár polgárháborúba is torkollhat.
   
A kutató ugyanakkor emlékeztetett, a szíriai vezérkar lényegében az Aszad-klán alavita híveiből áll, és az összesen az ország lakosságának 15 százalékát kitevő keresztény, drúz és síita kisebbség szemében továbbra is Aszad a stabilitás kulcsa. A szakember megjegyezte, egyelőre a szunnita világi elit - a jómódú damaszkuszi és aleppói kereskedőréteg - sem szállt be a belpolitikai küzdelembe.
   
Európai diplomaták szerint a szíriai ellenzék ma jobban szervezett, mint a tiltakozások megindulásakor, de még mindig nem eléggé.
   
Külföldön élő szíriai ellenzékiek szerint az Aszad-rezsim komolyan tart attól, hogy az ellenzék egy határ menti városban berendezi az ellenállás központját, ahogy Líbiában Bengázi városa a Moammer Kadhafi rendszere ellen harcoló lázadók fellegvára lett.

Ez a magyarázata annak, hogy a szíriai rendvédelmi erők miért éppen a határ menti övezetben fekvő városokban, a jordán határ vidékén fekvő Deraában, a libanoni határnál, Bánjászban és legutóbb a török határ közelében fekvő Dzsiszr es-Sugúrban lépnek föl a legkeményebben a tüntetők ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.