Súlyos állapotok az elnöki támadás után
Ezrek menekülnek Jemen fővárosából
Ezrek menekültek el a jemeni fővárosból szombaton egy nappal az után, hogy az elnöki palotát támadás érte, s Ali Abdalláh Száleh államfő is megsebesült.
2011.06.04 12:16Sós ÉvaA helyi hírügynökség jelentése szerint Szaúd-Arábiába szállították kórházi kezelésre a jemeni vezetés pénteken megsebesült négy tagját, köztük az elnök súlyos állapotban lévő biztonsági főtanácsadóját, a miniszterelnököt és a parlament két vezetőjét.
A palota mecsetjébe a pénteki ima közben csapódott be egy gránát. A könnyebben megsebesült államfő az éjjel rövid hangüzenetben erősítette meg, hogy jól van, s törzsi ellenségeit tette felelőssé a támadásért.
Száleh erői azóta megtorló támadást intéztek a Szádek al-Ahmar sejk vezette törzsi szövetség vezetőinek házai ellen.
Kapcsolódó írások:
- Jemen: az erőszak eszkalálódásának kronológiája
- Cáfolták a jemeni elnök halálhírét
- Jemen: törzsi harcosok vonulnak a főváros felé
- Jemen: tovább gyilkolja a tüntetőket a karhatalom
- Több milliárd dolláros kárt okozott a jemeni belpolitikai válság
- Jemen: vége a harcoknak?
- Saját vérébe fulladhat Jemen: polgárháború fenyeget
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06