Törvénytelenül helyezték a Mátyás-szobor elé

A kormánykoalíció ülésén is napirendre tűzik a kolozsvári bronztábla ügyét

A román kormánykoalíció hétfői ülésén is napirendre tűzik a kolozsvári Mátyás-szobor elé törvénytelenül elhelyezett bronztábla ügyét.

2011.05.30 10:42MTI

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezete végső esetben polgári engedetlenségre szólíthatja fel a város magyarságát, ha nem rendeződik az ügy.
   
Mindezt Máté András, a szövetség megyei elnöke jelezte. "Hétfőn mindenképpen megkérdezzük Emil Boc miniszterelnököt arról, hogy mit gondol a bronztábla elhelyezéséről annak fényében, hogy a Mátyás-szoborcsoport restaurálását államközi román–magyar egyezmény szabályozta. Meggyőződésem, hogy Sorin Apostu polgármester is megérti majd, hogy az akció nem helyénvaló, és bűncselekményt követett el a tábla elhelyezője, és az is, akinek a beleegyezésével ez történt" - idézte a politikust a Krónika című erdélyi lap.
   
A Kolozs megyei RMDSZ elnöke megállapította: ha a városháza engedélyezte a Nicolae Iorga történésztől származó idézetet tartalmazó tábla elhelyezését, akkor hivatali hanyagság történt, mivel a tábla elhelyezéséhez a területi műemlékvédelmi bizottság jóváhagyása is szükséges, ez pedig nem létezik.

"Ha viszont nincs engedély, és a táblát mégis elhelyezték, akkor megszegték a kétoldalú román–magyar államközi megállapodást, valamint a műemlékvédelmi törvényt, tehát bűncselekmény történt" – mutatott rá Máté. A kolozsvári politikus leszögezte: ha a helyzet nem oldódik meg, végső esetben polgári engedetlenségre szólíthatják fel a város magyarságát.
   
A vitatott idézetben Nicolae Iorga néhai történész lényegében román nemzetiségűnek minősítette Mátyás királyt. "A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult" - írta Iorga.

A kolozsvári önkormányzat nem hajlandó eltávolítani a bronztáblát a Mátyás-szoborcsoport elől – jelentette ki Sorin Apostu polgármester azt követően, hogy az RMDSZ-frakció pénteken kivonult a Kolozs Megyei Tanács üléséről tiltakozásképpen a táblaügy miatt. 
   
Bűncselekménynek tekinti a tábla elhelyezését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is, amely a múlt héten bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen. 
   
Először 1932-ben került fel a szoborra az idézet, amely 1940-ben lekerült onnan, majd Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben. A bronztáblát a magyar és a román állam összefogásával elvégzett restaurálás után távolították el. A mostani bronztábla nem azonos a restaurálás után eltávolítottal.
   
Kelemen Hunor kulturális miniszter a múlt hét elején jelezte: a most elhelyezett feliratot nem hagyta jóvá az országos műemlékvédelmi bizottság, és nem szerepel a szobor restaurálására vonatkozó dokumentumban sem, ezért a kolozsvári polgármesteri hivatal törvénytelenül járt el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.