Véglegesítették a konvergencia-programot

Románia megtartja az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát

A román kormány eldöntötte: Románia megtartja az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát.

2011.04.29 16:27MTI

A bukaresti kabinet ezen a napon tartott rendkívüli ülésén  véglegesítette a következő három évre szóló konvergencia-programot, amit ezt követően elküldenek az Európai Uniónak.
   
Emil Boc miniszterelnök a kormányülés után elmondta: nincs oka Romániának arra, hogy elhalassza az euróövezethez csatlakozás céldátumát. Közölte, a kormány elfogadta azokat az adópolitikai intézkedéseket, amelyek révén teljesíthetők az euró bevezetéséhez szükséges feltételek.
   
A konvergencia-programba foglalt céldátum teljesítése érdekében a kormány vállalta, hogy 2012-ben a konszolidált költségvetés hiánya nem haladja meg a bruttó hazai termék 3 százalékát. Emellett növelik és hatékonyabbá teszik az állami beruházásokat, és megelőzik azt, hogy az állami szektorban újabb kifizetetlen számlák halmozódjanak fel a versenyszférával szemben.
   
A korábbi konvergencia-program szerint Románia 2015 január 1-jét tűzte ki céldátumként. A Mediafax román hírügynökség megjegyzi, hogy a január 1-je nem szerepel az új programban, hiszen a napot is tartalmazó pontos dátumot csak az Európai Unió szakértőivel folytatott egyeztetések után tűzik ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.