Még semmi sem biztos

Szoros verseny a finn választásokon, előretört a szélsőjobb

Fej-fej melletti küzdelem alakult ki a vasárnapi finnországi parlamenti választásokon: a szavazatok több mint 50 százalékának összeszámlálása után két eddigi kormányzó és két ellenzéki párt áll az élen, néhány tizedszázaléknyi szavazatkülönbséggel.

2011.04.17 22:56MTI

A közszolgálati YLE televízió szerint a nacionalista, idegenellenes Igazi Finnek párt a voksok 19 százalékát szerezte meg, a második és a harmadik helyen az ellenzéki szociáldemokraták és a kormányzó Centrum Párt áll 18,9 százalékkal, s a negyedik a kormányban szintén részt vevő Nemzeti Koalíciós Párt 18,5 százalékkal. A parlamenti helyek tekintetében azonban a Nemzeti Koalíciós Párt áll az élen 42 képviselővel, míg az Igazi Finnek és a szociáldemokraták egyelőre 41 mandátumot mondhatnak magukénak. A finn parlament 200 tagú.

A választások legfőbb nyertese az Igazi Finnek párt, amely az előző 2007-es választáson még csak a szavazatok 4,1 százalékát szerezte meg. Bármilyen jól szerepelt is azonban a voksoláson, erősen kétséges, hogy bekerül-e egy leendő kormányba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.