A katasztrófa árnyékában

Háromezerszeres a tengervíz radioaktivitása Fukusima mellett

A Fukusima-1 atomerőműnél a megengedettnél több mint háromezerszeres a tengervíz radioaktivitása, a jód 131-es izotópjának a küszöbértéket 3355-szorosan meghaladó koncentrációját mérték - közölték szerdán a japán hatóságok.

2011.03.30 09:17MTI

A március 11-i japán földrengésben és szökőárban megsérült atomerőműtől főként délre, a megrongálódott reaktoroknál mértek erősebb sugárzást a tengerben, legutóbb vasárnap ott a jód 131-es izotópjának a mértéke csaknem kétezerszerese volt a határértéknek. Most is a Fukusima-1 első blokkjától 300 méterre délre vett vízmintákat vizsgálták.

Az atomreaktorok biztonságát felügyelő japán bizottság helyettes főigazgatója, Nisijama Hidehiko szerint a nyolc nap felezési idejű 131-es jódizotópnak ez a szintje nem jelent veszélyt az emberekre, mert az atomerőmű 20 kilométeres körzetéből kiköltöztették a lakosságot, s a körzetben nem folytatnak halászatot.


Új biztonsági előírások az atomerőművekben

A japán atomerőműveknek egy hónapon belül ki kell dolgozniuk a biztonság fokozását célzó terveket, amelyek még erőteljes szökőárak esetén is szavatolnák az erőművek zökkenőmentes működését - jelentette szerdán a japán média.

A japán gazdasági minisztérium a közeljövőben ilyen értelmű utasítást ad az összes japán atomerőműnek. A tárca szerint biztosítani kell az reaktorok hűtőrendszerének áramellátást abban az esetben is, ha működésképtelenné válnak a pótáramforrásként szolgáló dízelgenerátorok.

A március 11-i pusztító erejű földrengés után derült ki, hogy az 54 japán atomreaktor közül egy sem lenne képes ellenállni egy 10 méteres hullámokkal támadó szökőárnak, a korábbi vészforgatókönyvekben ilyen eshetőséggel nem számoltak.

A sérült reaktorépületek különleges burkot kaphatnak

Különleges szövetburkot kaphatnak a radioaktív részecskék kívülre szivárgásának megakadályozására a japán Fukusima-1 atomerőmű március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült reaktorépületei - jelentette szerdán a japán Aszahi Simbun című lap az erőművet üzemeltető Tokyo Electric Power Co. (Tepco) vállalat képviselőjére hivatkozva.

A japán szakemberek az egyes, a hármas és a négyes reaktorblokkot kívánják ilyen süvegekkel befedni, azokat, amelyek a legnagyobb károkat szenvedték a katasztrófa első napjaiban, amikor sorozatban hidrogénrobbanások rázták meg az épületeket.

Előzetesen egy különleges festékkel is lemázolják a problémás reaktorok építményeit, ami szintén mérsékli a sugárszennyezés légtérbe való kiszabadulását. Ilyen festésnek vetik alá a kettes blokk épületét is, amely a legkisebb károkat szenvedte el.

A Tepco képviselője azt is elmondta a japán napilapnak, hogy az energiablokk turbinatermeiből kiszivattyúzott radioaktív víz begyűjtéséhez a tervek szerintegy tartályhajót használnak, amely a Fukusima-1-hez közeli mólónál köt majd ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.