A parti őrség továbbirányította őket
Menekülnek Líbiából: megérkezett az első hajó az olasz partokhoz
Az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigete közelébe érkezett egy afrikai menekülteket szállító hajó szombat este, az első, amely a harcok kezdete óta Líbiából indult.
2011.03.27 11:24MTIA vízi járművet azonban az olasz parti őrság a szomszédos, parányi Linosa szigete felé irányította. Lampedusán már több ezer, Tunéziából menekült zsúfolódott össze. Számuk immár meghaladja a sziget lakosságának a lélekszámát.
A Tripoliból péntek hajnalban indult hajón főként eritreai, etióp és szomáliai menekültek - összesen 350-en - tartózkodnak. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint a hajó utasait vasárnap egy kompon a szicíliai Porto Empedocléba szállítják tovább, majd befogadó központokban helyezik el őket.
Laura Boldrini, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) olaszországi képviselője elmondta, hogy ez az első hajó, amely a Líbiában zajló erőszakcselekmények elől menekülő emberekkel indult útnak Olaszország felé.
Egy katolikus pap az AFP francia hírügynökséggel közölte, hogy négy vagy öt hajó futott ki líbiai kikötőkből Itália felé. A menekültekkel kapcsolatban álló pap szerint a líbiai katonai hatóságok szólították fel a távozásra a migránsokat.
Korábban Líbián keresztül rengetegen menekültek Olaszországba Afrikából. Róma és Tripoli 2008-ban megegyezett abban, hogy az illegális bevándorlók özönét közös erőfeszítéssel feltartóztatják. Miután azonban a nyugati országok támadást indítottak, Moammer Kadhafi, az észak-afrikai ország vezetője közölte, hogy nem folytatja az Európába irányuló menekültáradat feltartóztatásra a küzdelmet.
Róma a napokban aggodalmát fejezte ki, hogy Kadhafi bukása esetén akár 300 ezer menekült is elindulhat Olaszország felé. Itália ezért az Európai Unió segítségét kérte a menekültprobléma kezeléséhez, egyelőre nem sok eredménnyel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06