280 millió dollárt fizetett ki nyugdíjasoknak
Kihallgatta az ügyészség Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt
A ügyészség szerdán kihallgatta Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt, aki a vádak szerint 280 millió dollárnak megfelelő hrivnyát használt fel szabálytalanul.
2010.12.22 21:30MTITimosenko ellen hétfőn hatalommal való visszaélés címén vádat emeltek.
Az ügyészség szerint a miniszterelnöki posztot 2005-ben, majd 2007 és 2010 között betöltő politikus hűtlen kezeléssel gyanúsítható, mert a kiotói szerződés értelmében eladott szénkibocsátási kvótákból befolyt összeget a nyugdíjak kifizetésére használta fel a gazdasági válság idején. Ha a vád bebizonyosodik, 7-10 év börtön is kiszabható a volt kormányfőre.
A politikus a pártja által kiadott közleményben abszurdnak minősítette a vádemelést. "A pénzt a nyugdíjasoknak fizettem ki. Ez az ukrán törvények értelmében nem számít bűncselekménynek" - idézte őt a dokumentum.
Timosenko szerint a vádemeléssel (Viktor Janukovics) ukrán államfő akar megszabadulni tőle, legfőbb politikai vetélytársától.
Kapcsolódó írások:
- Janukovics: Ukrajna még mindig csatlakozni akar az EU-hoz
- Janukovics kábítószerrel érkezett egy tanácskozásra
- Aki a virágot szereti: elárverezik a Janukovicsra dőlt koszorút
- Janukovics nyelvi chartát ígér
- Janukovics új választásokat kiírását helyezte kilátásba
- Sólyom László részt vett Viktor Janukovics beiktatásán
- Ukrajna: Janukovics nem lát esélyt arra, hogy Timosenko maradjon a kormányfő
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06