Ciántechnológiát alkalmazna a cég
A verespataki környezetrombolás ellen emeltek szót Brüsszelben
A verespataki aranybánya-beruházás ellen tudományos érvekkel emelt szót egy kedden Brüsszelben rendezett konferencia.
2010.11.30 14:37MTIA tanácskozáson több résztvevő utalt arra, hogy az Európai Parlament nemrégiben - magyar EP-képviselők kezdeményezésére - a cianidos bányászat európai tilalma mellett foglalt állást, erre azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutatott kellő fogadókészséget.
A konferencián - amelyet Daciana Sarbu román EP-képviselő és az Europa Nostra nemzetközi műemlékvédelmi szövetség szervezett - környezetvédelmi, gazdasági, társadalmi és műemlékvédelmi érveket egyaránt felsorakoztattak annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a tervezett beruházás katasztrofális és visszafordíthatatlan hatásaira.
Sarbu már korábban is felszólalt az EP-ben az ügyben, emlékeztetve arra, hogy nemzetközileg is védett területről van szó, amelynek teljes képét veszélyezteti a bányászat. Arra kérte az uniós intézményeket, hogy vizsgálják meg, milyen közvetítési lehetőségeik vannak, és állítsák meg a természeti katasztrófát.
Ional Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke megerősítette: az intézmény álláspontja továbbra is az, hogy a beruházás nem közhasznú, és súlyos negatív mellékhatásokkal jár. Az akadémia szerint a beruházás súlyosan árt a környezetnek, és Európában egyedülálló régészeti értéket semmisítene meg.
A tudományos testület kockázatosnak tartja a beruházó által alkalmazni kívánt ciántechnológiát, és úgy véli, hogy az új bánya megnyitása nem nyújt hosszú távú gazdasági és szociális megoldást az ott élők számára - hangoztatta.
Verespatakon a kanadai-román Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vegyesvállalat Európa legnagyobb külszíni aranybányáját szeretné megnyitni. A 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst 16 év alatti kiaknázása érdekében ciántechnológiát használna. Verespatakon a beruházó már fölvásárolta a házak jelentős részét is.
A projekt környezetvédelmi engedélyezését 2007-ben felfüggesztette a román zöldtárca, de ez a folyamat nemrégiben újraindult. Részt vett a brüsszeli konferencián a beruházó cég több tanácsadója, köztük Joel Bell is, aki arról beszélt, hogy a cég minden szempontból "nagyon felelős" normák alapján dolgozik, és "példátlan szintű" ellenőrzési lehetőséget ajánl tevékenységük során mindvégig.
Emlékeztetett arra, hogy a cég vállalta: mindent megtesz annak érdekében, hogy a felsorolt szempontokból megóvja a beruházás körzetének állapotát. A verespataki bányaberuházás ellen magyar és erdélyi képviselők is számos alkalommal szót emeltek az Európai Parlamentben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06