Támadtak a republikánusok

Válaszások az USA-ban - Obama részvételre buzdította a demokratákat

A küszöbönálló félidős törvényhozási választásokon történő részvételre buzdította Barack Obama amerikai elnök hétvégi kampánykörútján a demokrata párti választókat, s arra figyelmeztette őket, hogy a republikánus pártiak gátolhatják programja végrehajtását, ha - mint az várható - felülkerekednek a sorsdöntőnek ígérkező voksoláson.

2010.10.31 08:33MTI

November 2-án félidős parlamenti választásokat tartanak az Egyesült Államokban. A négyéves elnöki ciklus közepén a választók döntenek mind a 435 képviselőházi mandátumról, a hat évre megválasztott szenátorok mintegy harmadáról, 36 főről, egyben megválasztják 39 szövetségi állam kormányzóját is.

Obama
a hét végén négy szövetségi államot érintő kampánykörútra indult: szombaton Pennsylvania, Connecticut és Illinois államokat kereste fel, vasárnap Ohioba látogat el.

Obama a két évvel ezelőtti elnökválasztáson győzött ezekben az államokban, ahol a Demokrata Párt jelöltjei most azonban küszködnek a választópolgárok kegyeinek elnyeréséért.

Az elnök körútja első állomásán, Pennsylvaniában arra figyelmeztette lelkes hallgatóságát: ha nem mennek el mindannyian szavazni, s nem teszik ugyanezt barátaik és családtagjaik, kevesen lehetnek, akkor pedig visszafordíthatóak lesznek az elmúlt években elért eredemények. Hozzátette: a demokraták nehéz helyzetben vannak, a küszöbönálló választások nem csak a következő két évre, hanem tíz-húsz évre meghatározhatják a politikai színteret.


Az amerikai választópolgárok mindazonáltal elégedetlenek a rossz gazdasági helyzet és a tartósan magas munkanélküliség miatt. Az Obamát 2008-ban választási győzelemhez segítő liberálisok egyre inkább arra panaszkodnak, hogy az elnök keveset tett a számukra fontos ügyek megoldásáért, például az afganisztáni és iraki hadműveletek lezárásáért.

Az ellenzéki republikánusok viszont növelték népszerűségüket Obama programjának - közte az egészségügyi reformnak, az adófizetők pénzéből fizetett gazdaságélénkítő csomagnak - a támadásával.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.