Mit tett Theresa Riggi?

Három gyanús halott gyerek Skóciában

"Gyanúsként" kezeli csütörtöki bejelentés szerint a skóciai rendőrség az Edinburgh városának egyik lakóépületében történt gázrobbanás után holtan talált három gyermek ügyét.

2010.08.05 17:46MTI

A szerdai robbanás után a helyszínre riasztott mentőszolgálat és a rendőrség három gyerek - két fiú és egy lány - holttestét azonosította az emeleti lakásban.

Az utcán megtalálták a súlyos sérüléseket szenvedett 46 éves anyjukat, akit jelenleg is kórházban ápolnak. Bár állapota stabil, az még nem teszi lehetővé kihallgatását.

Remények szerint azonban még csütörtökön, de legkésőbb pénteken beszélni tudnak vele. A nő vélhetően kiesett vagy kiugrott az ablakon, de az sem kizárt, hogy kilökték. Beszámolók szerint a gyerekek halálát nem a robbanás vagy a tűz okozta, de a rendőrség csütörtökön nem erősítette meg az erről szóló információkat. A halottkémi vizsgálatot az egyaránt nyolcéves Luca és Austin, valamint az ötéves Cecilia Riggi holttestén később végzik el. A hatóság közölte, a vizsgálatok eredményétől függően elképzelhető hogy gyilkossági ügyben indul nyomozás. Sajtóbeszámolók szerint per folyt a gyerekek elhelyezéséről. A rendőrség kihallgatta apjukat, de a férfit elengedték, nem kezelik gyanúsítottként. Theresa Riggi három gyerekével egy hónapja költözött Edinburgh nyugati részébe, korábbi otthonukban, Aberdeenshire-ben egy ideig eltűntként tartották számon, míg a nagyvárosban rájuk nem találtak.

A gyerekek magántanulók voltak. A nő válófélben volt férjétől, ügyükben az edinburgh-i bíróságon kedden került sor a következő meghallgatásra. Theresa Riggi azonban nem jelent meg, a bírót arról tájékoztatták, hogy tartózkodási helye megint csak ismeretlen.

A férj jogi képviselője a tárgyaláson úgy fogalmazott, hogy ügyfelével úgy gondolják, "vészhelyzet forog fenn", ezért kérvényezte a gyerekek biztonsági felügyeletét.

A bíróság helyt adott az indítványnak, és elrendelte, hogy szociális munkások vizsgálják meg a gyerekek helyzetét, és kérjenek védelmet, ha szükségesnek látják. A robbanás és a lakásban pusztító kisebb tűz után a helyi gázszolgáltató helyszínen vizsgálódó mérnökei megállapították, hogy nem volt meghibásodás a lakásban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.