"Nomádok és cigányok"
Hadat üzent az utcai erőszaknak Sarkozy elnök
"Hadat üzent" az utcai erőszaknak a múlt heti zavargások nyomán Nicolas Sarkozy francia elnök, aki szerdán elbocsátotta az erőszakcselekmények által érintett párizsi körzet prefektusát, és egy volt rendőrtisztet nevezett ki a helyére.
2010.07.21 16:46MTISarkozy emellett értekezletet hívott össze június 28-ra, hogy elemezzék "az egyes nomádok és cigányok viselkedése okozta problémákat. A fórum feladata lenne intézkedéseket kidolgozni az illegális táborok felszámolására, az ott élők nomádok kilakoltatása - tájékoztatott a francia elnök a szerdai kormányülést követően kiadott közleményében.
A múlt héten, pénteken azután törtek ki utcai zavargások a párizsi Saint Aignan-ban, hogy a rendőrök üldözés közben agyonlőttek egy 22 éves roma férfit. Luigi Duquenet egy kaszinó kirablását követően autójával a főváros Loire-de-Cher körzetében elmenekült egy rendőrségi ellenőrzés elől, de a rendőrök nyomába szegődtek és lelőtték.
A halálesetet követően a környéken utcai zavargások kezdődtek, amelynek során félszáz baltákkal felszerelkezett ember megtámadta a rendőrség épületét.
A tüntetők autókat gyújtottak fel, rendőrökre lőttek, utcai jelzőlámpákat, berendezéseket tettek tönkre, egy villamost és egy pékséget is megrongáltak. A rendőrség szerda reggel két személyt őrizetbe vett a tüntetők közül, és remélik, hogy az elkövetkező néhány órában Duquenet tettestársai is feladják magukat. "A történtek elfogadhatatlanok" - hangoztatta Sarkozy a szerdai kormányülést követő közleményben, és arra figyelmeztetett, hogy a kormány "valódi háborút vív" a bűnözőkkel. A szocialista ellenzék szerint viszont a kormánynak a súlyos szociális és lakhatási problémákat kellene orvosolnia a hátrányos helyzetű körzetekben, nem pedig egyszerűen csak kivezényelnie a rohamrendőrséget, amikor a konfliktusok kirobbannak.
Stéphane Leveque, a cigányok és nomádok jogaiért küzdő egyik francia szervezet (Fnasat-Gens du voyage) igazgatója ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az erőszakos cselekményekkel kapcsolatban nem szabad egyetlen helyi vagy etnikai közösséget sem megbélyegezni.
Leveque adatai szerint a Franciaországban élő nomádok és cigányok száma 400 ezerre tehető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06