Nincs harag?
Mecset lehet a szeptember 11-én megsérült New York-i épületek egyikéből
Mecset és iszlám kulturális központ jöhet létre New Yorkban, pár lépésre a Világkereskedelmi Központ (WTC) egykori ikertornyainak helyétől, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban megsérült épületek egyikében - közölték a városi hatóságok.
2010.05.07 11:49MTIA terv, amely a héten nyerte el befolyásos városi vezetők támogatását, heves vitát vált ki. A városvezetés szerint az állásfoglalás az érintett manhattani kerület muzulmán lakosságának érdekeinek szem előtt tartásával született meg.
A hatalmas létesítményt 100 millió dolláros ráfordítással építenék meg az egykori Burlington Coat Factory áruház 13 szintes épületében, amely üresen áll azóta, hogy a teteje megrongálódott a szeptember 11-én becsapódott repülőgépek egyik roncsdarabjától. Az iszlamisták által végrehajtott merénylet közel háromezer halálos áldozatának hozzátartozói tiltakoznak a terv ellen, amely szerintük "sérti az áldozatok emlékét".
Mások ezzel szemben a kulturális megosztottság áthidalására irányuló próbálkozást látnak a két muzulmán szervezet összefogásában megvalósuló projektben, amely szerintük az amerikai metropolis gyarapodó békés vallásos közösségét szolgálhatja. "Nem örülök neki" - mondta egy telefoninterjúban Evelyn Pettigano, aki a nővérét veszítette el a terrortámadásban.
"Nem előítéletről van szó. (...) Túl közel van ahhoz a helyhez, ahol megölték a családtagjainkat" - magyarázta.
Az egyetlen közeli mecset gyülekezetének egyre gyarapodó létszáma miatt ugyanakkor felmerült az igény, hogy újabb muszlim imahely jöjjön létre a környéken - mondta Daisy Khan, a Muszlim Kibontakozás Amerikai Egyesületének (ASMA) igazgatója, aki egyben a mecset és az iszlám kulturális központ megépítését szponzoráló, úgynevezett Cordoba Kezdeményezés igazgatótanácsának is tagja.
"Olyan programot akarunk kialakítani, amely felerősítené a muszlimok fősodorba tartozó, csendes többségének hangját. Egy ilyen léptékű és jelentőségű központ megfelelne ennek a célnak - mondta Khan. - Muszlimként és amerikaiként kötelességünknek érezzük, hogy kivegyük részünket Manhattan belvárosának újjáépítéséből."
A Cordoba House néven ismertté vált projekt előzetes terveit szerdán ismertették a helyi önkormányzat pénzügyi bizottságának ülésén. A testület Manhattan déli részének befolyásos személyiségeiből áll, s bár formálisan nincs beleszólása abba, hogy mi épülhet fel egy adott helyszínen, támogatása kulcsfontosságú lehet ahhoz, hogy a tervet a lakossággal is el tudják fogadtatni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06