Petárdát és fegyvert vett
New York-i merényletkísérlet - Egy futár után kutatnak a nyomozók
Az amerikai nyomozók egy futár után kutatnak, aki a gyanú szerint pénzt szállított az Egyesült Államokba a meghiúsított New York-i merényletkísérlet előkészítésére.
2010.05.07 10:06MTIA nyomozók tudják a futár nevét, aki feltehetően segítette a gyanúsítottként őrizetbe vett pakisztáni-amerikai Faisal Shahzad előkészületeit.
A futár által szállított pénzből vette Shahzad egyebek mellett a terepjárót, amelyben elrejtette a benzines kannákat és a propángáztartályokat - mondta egy névtelenséget kérő amerikai igazságügyi tisztségviselő az AP hírügynökségnek. Arról nem tudott részleteket, hogy az illető mennyi pénzt juttathatott az Egyesült Államokba a robbantás előkészítésére. Amerikai nyomozók már elutaztak Pakisztánba, hogy feltérképezzék Faisal Shahzad mozgását az országban, ahol öt hónapot töltött, mielőtt februárban visszatért volna az Egyesült Államokba.
Ugyancsak ki akarják hallgatni egy al-Kaida-kapcsolatokkal bíró fegyveres csoport négy tagját az üggyel összefüggésben. A 30 éves Shahzad ellen terrorizmus és tömegpusztító fegyver használata miatt emelnek vádat.
A férfi korábban pénzügyi elemző volt, egyedül élt egy bérelt lakásban a connecticuti Bridgeportban. Február óta nem volt állása. Egy videofelvétel tanúsítja, hogy több doboz petárdát vett egy pennsylvaniai áruházban.
A hatóságok úgy tudják, hogy az utóbbi három hónapban egy lőfegyvert is vásárolt Connecticutban, miközben látszólag nem volt jövedelme.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06